Nyílt levél Dr. Kiss Lászlónak, Óbuda-Békásmegyer polgármesterének.

Tisztelt Polgármester Úr!

Nyílt levélben fordulunk Önhöz, hogy hangot adjunk nemtetszésünknek.

Tekintettel arra, hogy Ön a 2019. október 13-ai önkormányzati választáson mindössze 457 szavazattal szerzett többséget, állásfoglalásunkkal a választók csaknem felének véleményét képviseljük. Ha pedig azt is hozzátesszük, hogy a megmérettetésen Ön az MSZP színeiben indult, majd nem sokkal később átigazolt a legjobban elutasított magyar politikus pártjába, joggal mondhatjuk, hogy Ön csupán a választópolgárok megtévesztésével jutott polgármesteri tisztségéhez.

Eddigi regnálásának számos, indokoltan bírálható lépései közül mindenekelőtt a járvány kezeléséhez való hozzáállást emeljük ki. TILTAKOZUNK a fővárosi DK-s polgármesterek Gy. Németh Erzsébet vezetésével február 15-én tartott sajtótájékoztatóján elhangzott nyilatkozat ellen, amelyben bejelentették, hogy meg akarják akadályozni az orosz és a kínai vakcina beadását a kerületeikben. Politikai haszonszerzésük reményében Ön és DK-s párttársai emberek ezreinek az életét teszik kockára, késleltetni próbálják a gazdaság újraindítását ‒ miközben álságosan a magyar lakosság érdekében tett, felelősségteljes megmentő szerepét játsszák. Honnan veszik a bátorságot ahhoz, hogy kétségbe vonják a tudósok, szakemberek, az ország magasan képzett, felelős egészségügyi döntéshozóinak véleményét, döntéseit?

Ez a szereplése csak betetőzése a nemtetszésünket kiváltó egyéb cselekedeteinek – vagy éppen azok hiányának. Ön még székfoglalása előtt sietett hívő keresztényként megmutatkozni azon polgárok előtt, akiknek szimpátiáját ezzel remélte elnyerni. Ez akár még jó fényt is vethetett Önre mindaddig, amíg el nem kezdődött a szélsőséges balliberálisok részéről az óvodások LMBTQ ideológia alapján való érzékenyítése. Joggal kérdezhetjük: mindez hogyan egyeztethető ez össze az Ön kereszténységével?

Az előző városvezetés komoly erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy az egymástól egyre jobban elidegenedő emberek a lakóhelyükön közösségi házakban találkozhassanak Ön sorban megszünteti ezeket. Az eladásból befolyó összeg szinte észrevétlenül fog eltűnni, miközben elvész az emberekben a közösségek által mozgósított alkotó energia.

Az Óbuda újságban Szabó Tímea folyamatosan nagy felületet kap, hogy megcáfolt álhíreket, hazugságokat terjesszen ‒ gyűlölködő, mocskolódó hangnemben. A kerület hivatalos újságja gyűlöletkeltő, propagandaújság lett. Nagyon sajnáljuk, hogy idáig jutottunk. TILTAKOZUNK az ellen, hogy a kerület információs újságját választási kampány céljára használják fel!

 

Döbbenetes, hogy Önök még a szakorvosi rendelők honlapját is politikai hangulatkeltésre használják fel! Február 22-én a https://obuda.hu/blog/intezmenyek/vasut-sori/ linkre kattintva információszerzés céljából, felugrik egy ablak azzal kapcsolatban, hogy a kormány mennyi pénzt vont el az önkormányzattól. Felháborító, hogy úton útfélen elénk tolja az Ön által vezetett önkormányzat a balos propagandáját.

Békásmegyeren megjelentek a Mentsük meg Budapestet! című feliratok a fák köré lerakott hirdetőtáblákon. Mitől? Kitől? Véleményünk szerint: a szereptévesztésben lévő ellenzéki polgármesterektől leginkább.

 

Nyomatékosan felszólítjuk Polgármester urat, hogy

  • fejezze be a lakosság egészségét és életét veszélyeztető káros tevékenységét, amit párttársaival folytat
  • ne tegye tönkre az előző városvezetés által létrehozott értékeket,
  • vonja be a lakosságot a környezetüket érintő jelentős döntésekbe,
  • polgármesteri megbízatását ne használja fel pártpolitikai célokra!

 

Budapest,2021.február 28.

Tisztelettel,

a csillaghegyi és békásmegyeri civilek sokaságának nevében:

Sándor Erzsébet