Hittel és elszántsággal vállaljuk mindazt, amit a közjóért tennünk kell. Szándékaink egyenesek, ezért azokat nem titkoljuk.

A Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány által létrehozott portálunk és a mellette működtetett facebook oldalunk a zsidó-keresztény civilizáció hagyományain állva,a tízparancsolat intelmeire figyelemmel szeretné tájékoztatni kedves követőit.

Feladatunknak tekintjük, hogy az ellenzéki oldalon jelentkező mohó hataloméhséget a megfelelő mederbe tereljük, tükröt állítva vezető politikusaik elé.

Reményeink szerint teret adhatunk azoknak a fiataloknak, akik elől szélsőséges nézeteket valló pártalapítók foglalták el a politika színpadát, erőszakkal elzárva előlük a közéleti tevékenység lehetőségeit.

Nemzeti, hagyományos elveinket követve, kiállunk Magyarország önállósága és polgárainak önazonossága mellett. A népfelség elvének érvényesítését a „semmit rólunk, nélkülünk” gyakorlati megvalósításában látjuk.

Uniós szinten támogatjuk a polgári kezdeményezéseket, szellemi honvédőink véleményére támaszkodva közvetítjük észrevételeiket, javaslataikat az unió illetékes vezetőihez és szervezeteihez.

Várjuk polgáraink őszinte véleményét és javaslatait a 2022plusz portálra, amelynek fejlesztését az érdeklődők ajánlatainak figyelembevételével végezzük.

A jó kormányzás megalapozója a polgárok véleményének meghallgatása és meghallása, valamint a kitűzött feladatok megvalósításában való együttműködése.

 

„Kövess minket!”

 

Tisztelettel és üdvözlettel:

Csizmadia László elnök,

Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány kuratóriuma