Nyílt levél Karikó Katalinnak!

Tisztelt Hölgyem!
Ön nagyszerű munkát végezve, kollégáival megalkotta a Covid-19 vakcinát. Köszönjük és szívből gratulálunk! Majd egyszer talán meg is kapjuk, de  a nagy EU-s szájtépők hülyeségekkel voltak elfoglalva, így elfelejtettek rendelni.
Sajnos most egy újabb, az eddiginél sokkal veszélyesebb vírus, a STUPID-19 jelent meg Magyarországon és a világon! Ez a vírus elsősorban az agyat támadja meg, de a zsigerekig hat.
Kik a veszélyeztetettek és miről ismerhetők fel?
Elsősorban olyanok, akiknek semmi sem jó!
Mondataikat így kezdik: Mé ‘ nem így…? Mé’ nem úgy…?
Főként azzal elégedetlenek,… ami volt, ami van és ami lesz!
Mindenhez IS értenek, legyen az orvosi, jogi, gazdasági kérdés hiszen többnyire sikeresen elvégezték az általános iskola néhány osztályát.
Főként kommentek írása közben támadja agyukat, vagy annak helyét a vírus.
Ilyenkor fröcsögnek mindenre, ami történik. Írásaikban nem zavarja őket írásjel, igekötő, nagy kezdőbetű, vagy a – ba, – be, – ban, – ben totális keverése.
Semmi és senki nem jó nekik és általában mindenért a zoooobán a felelős. Ha a vállalkozók  adócsökkentést kapnak, akkor rohadjanak meg! Ha a fiatalok, akkor azok is! Ha a nyugdíjasoknak pénz jön, akkor mé ‘ csak ennyi, ha a fiatal házasok kapnak kedvezményt, mé’ nem ők.
Mé ‘ épül stadion, uszoda, múzeum, mé’ nem „osztogassák” ki azt a pénzt közöttük, akik annyi jó kommentet írnak a közjóért.

Kedvenc szavaik, kifejezéseik: -rohadjon meg! -a jó k..va anyját! -ezt is „eeelopta” a…! -„dögőne” meg! -bezzeg… -nekünk mikó ‘ lesz má ‘? -nekem mé’ nem jár…?
A STUPID-19 egyre nagyobb károkat okoz, ezért nagy tisztelettel arra kérném kedves Katalin, hogy dobjon félre minden mást, alkossa meg a hülyeség elleni vakcinát! Csak itthon nagy tömegeket kellene  beoltani!
Kérem legyen belőle amerikai, francia és orosz feliratú is, hogy válogathasson, vitatkozhasson, veszekedhessen rajta a sok kedves beteg! Legyen „chipes” és GPS-es is!
Legyen nyalókás, Hello Kittys és Exactlonos is!
Legyen kormányközeli és ellenzéki (abból jó sokat!!!) vakcina is!
Kedves Katalin! A feladat adott! Kérem alkosson!
22 tavaszáig megbolondulunk!

Tisztelettel: Irmes Zsolt (Mé ‘? Csak!)