„Most már mindenki a kínai vakcinát akarja” – idézte a saját háziorvosát egy balatonfüredi ismerősöm. Ha ez önmagában nem is mérvadó, talán jelzi, hogy sokak fejében a józan ész lassan felülkerekedik az előítéletekkel szemben.

Böngészve a Sinopharmról szóló cikkeket, találtunk egy újabb olyan véleményt, amely megegyezik az elmúlt hetek hazai virológusainak nyilatkozataival erről a kínai vakcináról. Azért erről, mert Kínában már háromfajta, elölt víruson alapuló oltóanyag készül. Nem csak az, amiből mi is kapunk és amelyből éppen tegnap érkezett meg egy újabb, 450 ezres szállítmány.

A Thenationalnews cikkében Luke O’Neill, a dublini Trinity College Biokémiai és Immunológiai Intézetének biokémiai professzora érvelt az elölt víruson alapuló, „hagyományosnak” nevezett vakcinák mellett. Véleménye szerint, mivel az inaktivált vakcinák a teljes vírusra épülnek, az immunrendszernek „sok fegyvere lesz a vakcina különböző részeivel szemben”. Azt állította, hogy ma még nem világos, hogy a tüskefehérje alapú oltások hatását mennyire befolyásolják annak mutációi. A „tüske” ugyanis csak az egyik fehérje a vírus szerkezetében. Rajta kívül található benne a burok, a membrán és a nukleokapszid. Az elölt víruson alapuló oltás nagy valószínűséggel bármelyik mutáció ellen hat – nyilatkozta a szakember az ír közszolgálati rádióban.

O’Neill professzor nem akárki az európai virológusok között. Az önéletrajzi adatai között 1995 óta több mint 30 kitüntető címet és tiszteletbeli tagságot találunk.

1995-ben megkapta a Nemzetközi Citokin Társulat (International Cytokine Society) fiatal kutatóknak szóló díját. (2012-ben ugyanennek a társaságnak az elnöke lett.) 2004-ben az ír királyi akadémia tagjává választották, ugyanabban az évben a British Association for the Advancement of Science társaság biokémiai tagozatának elnöke lett. 2009-ben „Immunológiai guru” címmel tüntették ki az ír nemzeti egészségügyi társaságban. Abban az évben már az orvosi Nobel-díjra felterjesztők tanácsadója is lett. 2016-ban a brit Royal Society tagjává választották A brit lapok szerint, ha valakit ez a társaság a tagjai közé fogad, az felér egy életműért kapott „Oscar díjjal”. Tavalyelőtt Ausztriában megkapta az osztrák Nobel-díjas orvosról elnevezett Landsteiner-díjat is.