Sokan támadják Kunhalmi Ágnest az ATV-s interjúja miatt, melyben a minap azt mondta, hogy amikor a baloldali politikusok pár hete a nyitásról beszéltek, akkor valójában nem a nyitást szorgalmazták, mert az lehetetlen, még itt a vírus. Világos, nem? Az MSZP egyik elnöke szerint, ha ők nyitást követelnek, akkor nem is nyitást követelnek. A baloldali összefogás hazugságairól írt egy szösszenetet Kocsis Máté a Facebook oldalán.
Nincs azonban mit számon kérni ezen, semmi meglepőt nem mondott Kunhalmi Ágnes. Igazán tudhatná már ugyanis mindenki: ha a baloldali politikusok mondanak vagy tesznek valamit, amiről kiderül, hogy hülyeség, hazugság, bűncselekmény vagy valami hasonló, akkor azt nem úgy értették, nem úgy akarták, és nem is úgy volt. Ilyenkor a helyzet megoldásaképpen általában hazudnak egy akkorát, hogy az ATV stúdiójának fala adja a másikat.
Ennek ezerféle verziója van, lássunk néhány rávezető példát:
- Ha Fekete-Győr András füstgránátot hajít a rendőrsorfalba = csak egy kis ártalmatlan füstgyertyácskát ejtett a lábakhoz
- Baranyi Krisztina “mocskos zsidó befektetőről” beszél = kiáll a zsidóság mellett
- Ha Lackner Csaba kispesti szoci képviselő kokaint szárítgat egy házibuliban, és a 100 milliónyi lopott pénzről tart előadást = nem vagyunk benne biztosak, hogy Lackner van a képen.(Karácsonyék a választások után azért csak felismerték, hál’ Istennek.)
- Ha Tóth Bertalan támadja a CSOK-ot, de azért később ő is felveszi a sokadik ingatlanához = miért, mindenkinek jár, nem?
- Ha Pikó András polgármester elbénázik egy beruházást, kicsúszik a határidőből, ezért vissza kell fizetni az államtól kapott pénzt = a kormány kifosztja a kerületet
- Ha Gyurcsány megfenyegeti Vidnyánszky Attilát azzal, hogy földönfutó lesz = a szeretet nyelvén kell beszélni
- Ha Legény Zsolt fennakad egy csomagtartónyi csempészcigivel = nem tudom, hogy került oda, nem én vásároltam.
Végtelenségig lehetne folytatni a hazugságaikat, és ezek ismeretében Kunhalmi Ágnes is csak azt tette, amit ilyenkor kell: letagadta a letagadhatatlant. Ahogy a többiek is szokták.
Szóval “aszt kérem, ne bánccsák öt fojton” ezért!
Forrás: Kocsis Máté Facebook