Az EU büntetőintézkedéseket rendelt el négy kínai tisztségviselő és egy entitás ellen a Hszincsiang tartományból jelentett emberi jogsértések ügyében, mire Peking válaszul európai uniós politikusokat és intézményeket sújtó szankciókat jelentett be. Szijjártó Péter az EU döntését értelmetlen, magamutogató és káros döntésnek tartja.


Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az EU döntését így kommentálta:

„Az Európai Unió nevében a külügyminiszterek tanácsa újabb szankciós döntéseket hozott, amelynek keretében tizenegy személyt és négy entitást helyeztünk emberi jogi okok miatt szankciós listára. Ezt mi, a magunk részéről értelmetlen, magamutogató és káros döntésnek tartjuk, különösen úgy, hogy erre a szankciós listára négy kínai személyt is felhelyeztek, amire az elmúlt harminc évben emberi jogi szempontok miatt nem került sor” – fogalmazott.

„Értelmetlennek és károsnak tartjuk pont most, amikor életeket kellene menteni, és nem szankciós tanáccsá átalakítani az Európai Unió külügyminiszteri tanácsát” – hangsúlyozta. Világos, hogy ennek a szankciós döntésnek a következménye az lesz, hogy még tovább mérgezi majd az EU és Kína kapcsolatait.

Nem sokkal az uniós döntés után Kína válaszlépésként tíz személyt, köztük Reinhard Butikofer német politikust és Adrian Zenz német kutatót, valamint az európai, a holland és a belga parlament egyes tagjait, illetve négy intézményt sújtott szankciókkal.

A kitiltottak között szerepel a Momentum Mozgalom színeiben politizáló Cseh Katalin is, aki arról vált ismertté, hogy botmixeres „poénokat” sütött el az abortuszok kapcsán. Cseh közösségi oldalán tette közzé a hírt, hogy „a kínai diktatúra kitiltotta Kínából”.

A hazánkat is diktatúrának tartó momentumos képviselő Magyarországra még beutazhat.

Forrás: hirado.hu