Az nem újdonság, hogy egyesek bevándorlókkal akarják elárasztani Európát. De az, hogy az Európa Tanács emberi jogi biztosa nyíltan törvényértésre buzdít, túlmegy a józan ész határán. Felszólította az ügyben a Fidesz az Európai Bizottságot.
Dunja Mijatovic, az Európa Tanács emberi jogi biztosa nyílt törvénysértésre buzdít, amikor olyan kijelentéseket tesz, hogy a tengeren történő mentéseket végző civil szervezetek hajói emberi jogi szempontokra hivatkozva, a tagállamok akarata ellenére is partra tehetik a Földközi-tengeren begyűjtött illegális migránsokat – közölte Hidvéghi Balázs, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője az MTI-hez eljuttatott keddi közleményében.
A képviselő hozzátette, hogy a Fidesz európai parlamenti delegációja levélben kérte Ylva Johanssonnt, az Európai Bizottság belügyekért felelős biztosát, hogy foglaljon állást a „törvényeket szándékosan megszegő civil szervezetek migránsszállító hajóinak tevékenységéről”.
Mint írta, a megkeresést az Állampolgári Jogi, Bel- és Igazságügyi Bizottság (LIBE) március 15-i ülése indokolta, amelynek keretében a képviselők eszmét cseréltek a Földközi-tengeren zajló mentési műveletekről az Európa Tanács ember jogi biztosával.
„Az nem újdonság, hogy egyesek bevándorlókkal akarják elárasztani Európát. De az, hogy az Európa Tanács emberi jogi biztosa nyíltan törvényértésre buzdít, túlmegy a józan ész határán. Felszólítjuk az Európai Bizottságot, hogy világosan fogalmazza meg álláspontját a botrányos kijelentéssel és az illegális migrációval kapcsolatban!” – tette hozzá Hidvéghi Balázs.
Forrás: MTI
Címlapkép: Illusztráció. (MTI/EPA/Olasz Vöröskereszt/Yara Nardi)