Nem az ellenzék bosszantására írom, hogy a világ „stadionjában” hosszabbításos küzdelem folyik a pandémiával. Könnyen lehet, hogy még tizenegyes rúgásokra is sor kerül, de hitünk szerint győznünk kell. Ebben a stadionban volt már hideg és meleg háború egyaránt. Hazai pályán az ellenzék partvonalon kívül rohanó balszélsője tegnap az ATV-ig futott, és közölte a szerinte megcáfolhatatlant, hogy Magyarországon a legmagasabb a halálozási arány, azaz a bíró hármat fújhat a sípjába, mert vége a meccsnek. Győztest hirdetett. Arató Gergely a tévés interjúja után látható önteltséggel és megelégedéssel vonult csapata öltözőjébe.

A DK-s és Soros vezette ellenzék lelkesedése azonban korai. A covid első és második hulláma idején is hiába tüzelték tudatlan és csacska propagandával a lakosságot, tényszerűen alulmaradtak.

A magyar védekezés jobban zárt, mint futballnyelven szólva a svájci retesz, példát szolgáltatva a tőlünk sokkal rosszabbul teljesítő országoknak.

Most pedig a harmadik, remélhetőleg mindent eldöntő küzdelemben a végső győzelem akkor sem lehet kétséges, ha egy bunkerfocit utánzó, szedett-vedett ellenzéki csapat csak arra képes, hogy kapujától messzire rugdalja hazugságai labdáját, megállító faltokkal lassítsa a kormánnyal együtt küzdő egészségügyben dolgozók tiszteletreméltó nemzeti csapatát.

A győzelem stratégiája: villámgyorsan az oltások számának növelése, felelősséggel a nyájimmunitás eléréséig. A taktika elemeit is elárulhatjuk a vesztésre ítélt ellenzéki amatőröknek, akik tanulhatnának, sőt okulhatnának az angol és izraeli covid elleni védekezés tényeiből. Mi felvettük a későn vagy nem érkező nyugati vakcinák mellé a keleti oltóanyagokat (azaz az úgynevezett kispadon is sorakoznak a megbízható orosz és kínai készítmények). Így megakadályozhatjuk, hogy az elmaradó és késlekedő oltások miatt egyre több honfitársunk kerüljön végveszélybe.

Joggal bízhatunk abban, hogy a harmadik hullám végéhez előbb érhetünk, mint az európai átlag. Elképzelhető, hogy ott még esetleg a lakosok ezrei halnak meg, mi pedig a végjáték statisztikája szerint újból a jobbak között leszünk. Feltételezzük, hogy az ellenzéki lesgólok nem számíthatnak a végeredménybe.

Tanulság minden mérkőzés addig tart, míg a győztest ki lehet hirdetni, legalábbis a covid idején a döntetlen elképzelhetetlen.

A szájmaszk viselése a közösségekben kötelező minimum, úgy tűnik, hogy Dobrevéknél ez nem betartandó szabály. Jogállamban és demokráciában élünk, így csak javasolhatjuk a közjó ellenségeinek az önkéntes szájzár intézményét, főleg azoknak, akik tudósaink és orvosaink küzdelmét bírálva a szövegértéssel és a szolidaritással nem tudnak megbirkózni.

Számukra rossz hír, hogy a lenézett, de a magyar lakosság nagy többségének elismerését kivívó tudósaink és orvosaink, a kormánnyal együttműködve, már a jövőre is gondolva, átfogó járványügyi intézkedések kodifikációját készítik elő. Azaz, ha tizenegyes rúgásokra is sor kerül, legjobbjaink felkészültek lesznek!

Szerző: Csizmadia László

Címlapkép: Arató Gergely az ATV-ben