A nyugati sajtó már melegít az Orbán–Salvini–Morawieczki-csúcsra, a téma a járvány utáni Európai Unió újraindítása lesz.

A volt olasz miniszterelnök-helyettes a nemzetközi sajtónak adott keddi online interjújában kijelentette, hogy a csütörtökön esedékes találkozó elsődleges témája a járvány utáni Európai Unió újraindítása lesz. Salvini úgy véli, hogy a koronavírus-járvány lehetőséget kínál egy „másfajta, igazi” Európa, illetve egy „új értelemmel” bíró Európai Unió megteremtésére.

Mint Salvini ekkor fogalmazott:

„Az Európai Uniónak vissza kell találnia lelkére, gerincére, küldetésére. Nem lehet puszta szupermarket vagy üzleti központ, mert így nem tud választ adni ötszázmillió európai igényeire.”

Salvini emellett köszönetet mondott Orbán Viktornak és Mateusz Morawieckinek azért, hogy kormányfőként fogadják, holott nem tölt be jelenleg ilyen pozíciót.

Az európai jobboldal képviselné a második legnagyobb frakciót az Európai Parlamentben

A fenti témában Salvini hozzátette azt is, hogy nem szerepel napirenden a Liga csatlakozása az Európai Néppárthoz. Mint mondta, ez a kérdés csak a sajtót érdekli. Kiemelte viszont azt, hogy

az az álma, hogy az Identitás és Demokrácia, illetve az Európai Konzervatívok és Reformisták pártcsaládja egyesüljön.

Ezzel az európai jobboldal képviselné a második legnagyobb frakciót az Európai Parlamentben.

Orbán: új mozgalom, új „európai reneszánsz”

Orbán Viktor jobboldali szövetséget hozna létre az Európai Parlamentben a Néppártból való kilépés után – írta meg a Financial Times. A lap szerint a magyar kormányfő azért találkozik Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnökkel, és az olasz Liga pártelnökével, Matteo Salvinivel, hogy megtárgyaljanak

egy új politikai szövetséget, amely átrendezheti az európai parlamenti viszonyokat.

A Financial Times hozzátette, hogy a közös pártcsalád alapításában jelentős akadályt jelenthet az Oroszországhoz való kapcsolata a résztvevő pártoknak.

A Times a csütörtöki lapszámában és a weboldalán is beszámolt a szóban forgó eseményről. Ők is kiemelték, Matteo Salvini vágyát arra vonatkozóan, hogy az Identitás és Demokrácia, illetve az Európai Konzervatívok és Reformerek pártcsaládok egyesüljenek.

Forrás: mandiner.hu