Húsvét idején a „tojásírás” pillanataiban nem is gondolnánk milyen ősi tudásba vezetnek be a jól ismert mintázok. Barabás György mérnökember létére a hímes tojások kutatásával kezdett foglalkozni. Elég szokatlan ez egy egzakt szakma képviselőjétől. Ráadásul az ötvenes életéveiben vágott bele. Mi motiválta?

Az egész csupán véletlenek sorozata. A korábban tanulmányozott írástörténet miatt elég jól ismertem az u.n. tordas-vincai késő neolitikus kultúra szimbólumrendszerét, és ebben a szimbólumrendszerben vettem észre az azonosságokat számos tojásminta és szimbólum között. Egy idő múlva tudatosan kezdtem keresni az azonosságokat, és észrevettem, hogy szétszórva az őskorban térben: a közel-kelet és egész Európa területén, időben: a tízezer évvel ezelőtt kialakult közel-keleti neolitikumtól a háromezer évvel ezelőtti európai vaskorig (és azon túl napjainkig) mindenhol találok olyan szimbólumokat, melyeket tojásaink hordoznak. Egy hihetetlenül csodálatos világ tárult fel előttem, hol tojáshoz kerestem szimbólumot, hol fordítva, és mindig mindent megtaláltam!

Barabás György

Ezek szerint a tojások mintáin fedezett fel olyan több évezredes üzeneteket, jeleket, melyek valamilyen ősi, egységes és fejlett emberi kultúra nyomait jelzik az egész világon. Hogyan jellemezhető ez a kultúra?

Marija Gimbutas litván származású amerikai régész, történész, antropológus, egyetemi professzor húsz könyvet írt erről a témáról, mind bestseller lett, magyarra egyet sem fordítottak le. Ő felfedi, hogy az újkőkorban minden szobor, minden díszítés szimbólum, az őskor idők homályába vesző vallásának, a Nagy Istennőnek, a Magna Maternak, a Szülő Anyának, a Földanyának valamely tulajdonságát mutatja felénk. Gimbutas a törökországi Chatal Hüyüköt vizsgálva vonta le következtetéseit a neolitikus emberek életéről. Társadalmi és nemi egyenlőség jellemzi e világot, és mindent áthat az Istennő tisztelete. A profán és szakrális világ összemosódik. Békés, egymást szerető, társadalmi és nemi egyenlőségen alapuló, az emberi boldogságot célul kitűző, széles körű munkamegosztáson,

magas művészeti és lelki életet élő világ ez. Gimbutas „ginocentrikusnak”, női jellegűnek (és nem uralmúnak) tárja fel a neolitikum társadalmait.

De miért a tojások a hordozó felületek? Hogy kapcsolódik ez a húsvéthoz?

Hogy miért a tojás a hordozó felület? Ehhez dióhéjban ismertetnem kell az Istennő legfontosabb cselekedetét, az újjászületés misztériumát.

Az újkőkor „keselyű” kultuszát Catal Hüyük freskóján hagyták ránk

a. ábra                                                            b. ábra

A keselyű átvitt értelemben az Istennő egyik fontos megjelenése. Az a. ábra jobb oldalán egy fej nélküli halott ember (a holtak fejét levágták) csontjairól tépik le a húst a keselyűk. A baloldalon pedig a koponyát tisztítják meg. A koponyában a lélek helyét gondolták, és azt áthelyezték a b. ábra istennő szentélyébe. Gimbutas a minoszi kultúrákban találja meg, hogy mi is történik a keselyű begyében a felfalt tetemmel. Az istennő kozmikus „keselyű” alakja a tojást és a lelket újraéleszti a tejút hasadékában, a kozmikus szülőcsatornában, és a születés megtörténik a skorpió ollójánál, mely egy jellegzetes vulvajel az őskorban.

Ez így kicsit bonyolultnak tűnik, de most nézzük meg ennek a földi szimbolikus megjelenését. A tordosi edényen végig a víz jeleit láthatjuk. Hullámvonal, bekarikázva az eső jelét, mellette egy szerszámot, melynek párhuzamosak a fogai.

 

Az eső, és így a megtermékenyítő erő szimbóluma lett minden, aminek párhuzamosak a fogai. Ebből lett a gereblyés minta tojásainkon. Csak néhány példa a „gereblyére” az őskorból és a hímes tojáson.

 

Visszatérve a húsvétra: ilyenkor a legények meglocsolják, eredetileg vízzel leöntik a leányt. Szimbolikus megtermékenyítés, hiszen a víz, mint misztikus nedvesség maga a megtermékenyítő erő! A leány ekkor ad a legénynek egy hímes tojást, melyen az istennő valamely szimbolikája ragyog. Mikor adja ezt? Jézus Krisztus feltámadásának, újjászületésének! napján. A kereszténység belesimult az ősi ünnepekbe. A tavaszi napfordulót írjuk, a természet újjászületésének napját. Az elpusztult növény halott magja az istennő méhében az Ő kegyelméből újjászületik. A leányt szimbolikusan megtermékenyítik, és ad egy tojást, egy petét a hímnek.

Hogyan szállt ez a tudás nemzedékről nemzedékre? Nem tudják, de teszik alapon?

Ez egy visszatérő és jogos kérdés. A helyzet az, hogy a paraszti világ nagyrészt megőrizte az őskori szimbólumokat, de évezredek alatt, mivel közben más vallása lett, elfelejtette azok jelentését. Így arról nevezi el azokat, ami a környezetében arra leginkább hasonlít. Erre nézzünk egy pár példát:

Láttuk már, hogy a „gereblyés” nem gereblyét jelent, hanem a megtermékenyítő erő szimbólumát. Jellegzetes tojásminta a „létrás”, vagy más vidéken „rákfarkas”. Azt láthatjuk, hogy ezen a létrán elég életveszélyes lenne mászkálni. De nem is létra ez. Az istennő alapszimbolikája Gimbutas szerint a „misztikus háromszög”, mely nem más, mint a Földanya vulvája, persze nem testi értelemben, hanem mint életadó szimbolika. A tordosi edényen láthatjuk, hogy a vulvából a nap ragyog ki. Tehát ez a jel az istennő nappal történő megtermékenyülésének egyik szimbóluma. A rákfarkasunk mintáját hordozza a bronzkori gyűrű is. Már tárgyaltuk a skorpió ollóját, mint kozmikus „vulva” jelet. Viszont láthatjuk azt a bronzkori istennő szobrán, és „tyúklábasként” a gyimesi tojáson.

 

Az első megjelent könyvének címe: A Földanya tojása. Manapság ezt a könyvet az ezotéria polcára tesszük… vagy csak a gondolkodásunkkal van a baj?

Én a létező valóságot tártam fel. Marija Gimbutas zseniális munkássága alapján értelmezni tudtam hímes tojásaink mintavilágát. A Youtube-on a nevem alatthosszabb előadást is láthatnak mind ebből, mind az új, ezúttal a hímzésmintázatok érintő kutatásaimról. Összehasonlítással bizonyítottam, hogy hímes tojásaink mintavilága az őskor akár több millió éve kialakult vallásának szimbolikáját, a Nagy Istennő tiszteletét hordozza. Az összehasonlítás egzakt dolog, nem ezoterikus.

Az interjú szerkesztett változat, a teljes szöveg ITT olvasható.