Az európai konzervatívok által lakott ház az utóbbi időben egyre üresebbé vált, a Fidesz azonban készen áll arra, hogy újra élettel töltse meg ezt a házat, kitárja kapuit az új gondolatok és a beköltözni vágyók előtt, hogy egyre többen megtapasztalhassák, milyen jó itt, szabadon élni – írta Novák Katalin, a Fidesz alelnöke a Welt am Sonntag német lapban megjelent cikkében.

A családokért felelős tárca nélküli miniszter „A konzervatívok európai otthona” című írásában hangsúlyozta, a Fidesz valódi konzervatív értékeket képvisel, Európában pedig egy olyan demokratikus jobboldalra van szükség, amely nem a baloldali-zöld korszellemnek próbál megfelelni, hanem a jobboldali pártok együttműködésében Európa jövőjét alakítja.

„Így teremthetünk európaiak millióinak politikai értelemben is otthont és ez jelentheti az európai demokratikus jobboldal újjászületését is. Ez a mi Willkommenskultur-unk Európa számára”

– fogalmazott.

Novák Katalin kiemelte, nem felel meg a valóságnak Manfred Weber, az EPP frakcióvezetőjének azon korábbi állítása, amely szerint a Fidesz szélsőjobboldalivá vált, szövetséget kötött az AFD-vel. A Fidesz számára Németországban a CDU és a CSU a természetes politikai szövetségesek, „más német pártokkal nem tervezünk szövetségre lépni, még akkor sem, ha egyesek mindenképpen ezt a benyomást akarják kelteni” – húzta alá.

A Fidesz szigorúan elhatárolódik az olyan pártoktól, amelyek nem állnak ki az alkotmányos rend mellett – írta.

„Magyarországon mi vagyunk az egyetlen ilyen politikai erő, hiszen a posztkommunistákból, szocialistákból, liberálisokból és zöldekből álló teljes ellenzék szövetségre lépett egy nyíltan antiszemita, rasszista párttal (Jobbik), annak érdekében, hogy a következő választásokon közös jelölteket állíthassanak ellenünk”

– közölte a politikus.

„Ennek a politikai trágárságnak” épp annyira nem volt semmilyen visszhangja európai szinten, mint az Európai Bíróság közelmúltbeli határozatának, „mellyel egy, a sajtószabadságot állítólagosan sértő magyar reklámadót jogszerűnek minősített” – jegyezte meg.

A Fidesz alelnöke tévedésnek nevezte azokat a vádakat, amelyek szerint Magyarország egy elnyomó rezsim által uralt, elszigetelt, elmaradott ország.

A Visegrádi négyek közép-európai együttműködése kiemelkedő, az Európai Tanácsban hamarosan a magyar miniszterelnök lesz a legnagyobb tapasztalattal rendelkező vezető, és most, a Fidesz Európai Néppártból való kilépését követően egyértelművé vált, hogy a demokratikus jobboldal pártjainak többsége örömmel építene ki szorosabb együttműködést a magyar kormánypárttal – írta.

Felidézte, április 1-jén Budapesten Orbán Viktor fogadta az európai jobboldali pártcsaládok legerősebb pártjainak vezető képviselőit: Mateusz Morawieczki lengyel miniszterelnököt és Matteo Salvinit, a Mario Draghi-vezette kormányban részt vevő Liga, a legnépszerűbb olasz párt elnökét. A három vezető megállapodott abban, hogy újraszervezik az európai demokratikus jobboldalt – hangsúlyozta Novák Katalin.

Kijelentette,

„olyanokkal fogunk együttműködni a jövőben, akik igent mondanak a szabadságra, a nemzetre, a családra, a kereszténységre és az emberi méltóságra, de nemet mondanak a migrációra, a birodalmi logikára, a kommunizmusra, a cenzúrára és az antiszemitizmusra”.

Novák Katalin kitért arra is, hogy a koronavírus-járvány az európai együttműködést is próbára teszi, mivel az európai polgárok nehezen fogadják el, hogy kevés az európai szinten engedélyezett oltóanyag, lassú a beszerzés, akadozik a döntéshozatal.

„Egyre többen vannak, akik úgy érzik, a szabadság, a nemzet, a hagyományos család, a keresztény kultúra, az emberi méltóság olyan értékek, melyeket már nem képviselnek a névleg jobbközép pártok”

– fogalmazott.

„Ezeket az embereket joggal háborítja fel, hogy a baloldali liberális fősodortól eltérő véleményük miatt megbélyegzik, kirekesztik, hátrányosan megkülönböztetik őket” – írta, példaként említve Petry Zsolt magyar kapusedzőt, „akit a Hertha BSC azonnali hatállyal elbocsátott toleráns, de a német fősodortól eltérő véleménye miatt”.

Novák Katalin szerint

„egyre gyakrabban merül fel a kérdés: hogy lehet az, hogy a baloldalnak csak közepe, a jobboldalnak pedig csak széle van?”.

Aláhúzta, „ezekben a vészterhes időkben Magyarország is erejét megfeszítve védekezik”.

„A nyugati vakcinák mellett biztonságos orosz és kínai oltóanyagokkal megdupláztuk a beadható oltások számát, így az EU-tagállamok sorában a második legmagasabb átoltottságot értük el. Megemeltük az orvosok bérét, elindítottuk Magyarország legnagyobb otthonteremtési programját, és jövő évtől a fiatalok számára személyi jövedelemadó-mentességet biztosítunk” – írta Novák Katalin, majd hozzátette, mindeközben Európa-szerte politikusok, kormányok gyengülnek meg vagy buknak el korrupciós botrányok, hazugságok miatt.

A Fidesz alelnöke hangsúlyozta,

„mi magyarok, akik több mint ezer éve élünk keresztény nemzetként Európa szívében, tudjuk, merre megyünk. Határozott elképzelésünk van arról, hogyan lehet kultúránk, nemzeti értékeink megőrzése mellett versenyképes, modern országot építeni. Vendégszeretettel fogadunk mindenkit, aki tisztelettel és a közös jövő szándékával érkezik”

– fogalmazott.

Novák Katalin szerint a Fidesz kormányzásának elmúlt 11 évében „három olyan, az európai jogrendet tiszteletben tartó döntés született, mely a balliberális média és politika által uralt európai térben megbocsáthatatlan bűnnek minősül: 2011-ben az Alaptörvényben rögzítettük, hogy a házasság egy férfi és egy nő kapcsolata, 2015-ben nemet mondtunk a tömeges bevándorlásra és most a magyarokat a nemzeti hatóságaink által jóváhagyott oltásokkal is beoltják”.

A politikus szerint ezek a döntések „onnantól bűnnek tekintendők, hogy egy nagy tagállam letér erről az útról”.

MTI