Földünk leghatalmasabb államának ilyen az elnöke? És ő nyert volna elsöprő többséggel?

Szép csendben, minden különösebb felhajtás nélkül végre megtartották az Amerikai Egyesült Államok elnökének első sajtótájékoztatóját 2021. március 25-én. Száz éve nem kellett ennyit várni arra, hogy a frissen beiktatott elnök lehetőséget adjon a média szereplőinek, hogy kérdéseket intézhessenek hozzá.

Ha valaki lemaradt volna róla, az a „függetlenobjektív” média beszámolójából is tájékozódhatott arról, pontosan miként is zajlott az esemény (vegyük például a telex.hu beszámolóját).

Összefoglalva a lényeget: nem történt semmi rendkívüli, többek között szó esett a vakcináció sebességéről, a gazdaságról és a bevándorlásról is. A legnagyobb hír pedig az volt, hogy Biden fontolgatja az újraindulását a 2024-es elnökválasztáson is.

Mi történt azonban a valóságban, amiről „elfelejtettek” hírt adni a telexes nempropagandisták?

Először is: a konzervatív média képviselői (Fox news és Newsmax) nem tehettek fel kérdéseket az elnöknek. Ez valahogy nem érte el a Telex újságírójának ingerküszöbét, pedig itthon mástól sem hangos a hazai „független” sajtó, mint hogy nincsen sajtószabadság, mert szerintük Orbán Viktor nem hajlandó a megfelelő módon nyilatkozni az ellenzéki médiának.

Úgy látszik, ha a „szabad világ” elnöke tiltja ki a vele kritikus újságírókat a nyilvános sajtótájékoztatóról, annak nincs hírérték, ilyenkor nem kell aggódni a sajtó szabadságáért, és elnyomó diktatúrától rettegni.

De ez még csak a kezdet, menjünk tovább!

A sajtókonferencia elején Biden tartott egy kis beszámolót a szerinte említésre érdemes témákról (vakcináció, gazdaság), majd átadta a terepet az újságíróknak. Ez úgy zajlott, hogy Biden egy fényképekkel ellátott, színes brosúrából felolvasta, hogy a megfelelően összeállított kis csapatból éppen ki, és milyen sorrendben tehet fel neki kérdést.

Kezdetben még egész jól sikerültek a válaszok, az idő előrehaladtával azonban ezek egyre döcögősebbé váltak, és alig fél óra elteltével nem ritkán fordult elő, hogy Biden a jegyzeteiből olvasta fel a válaszokat. Álljunk csak meg egy pillanatra! Hogy mi?!

Az USA elnökének első sajtótájékoztatóján (a szabad világ központjában) Joe Biden egy brosúrából olvassa fel, hogy ki milyen sorrendben teheti fel a kérdéseit, majd ezután előveszi a jegyzeteit és felolvassa rá a válaszokat? Hogyan lehetséges ez? Csak nem arról van szó, hogy tudta előre a kérdéseket, amelyeket fel fognak neki tenni?

Ezek szerint de, és az a legszebb az egészben, úgy tűnik, a demenciája annyira előrehaladott állapotban van, hogy nemcsak a válaszokat, hanem még azt sem tudja megjegyezni, ki milyen sorrendben teszi fel a kérdéseket.

Mindehhez pedig asszisztál az egész „független” média az Egyesült Államokban (ehhez képest kishazánk „függetlenobjekív” propagandistáinak „leíró” beszámolója tényleg semmiség). De még ez sem volt elég, az előre megírt kérdések olyan keményre sikeredtek, hogy megtudhattuk belőlük, Biden olyan erkölcsös és becsületes ember, hogy az USA déli határán egyre jobban eszkalálódó menekültválság csak a jósága miatt alakult ki. Mert a sok szerencsétlen sorsú, illegális bevándorló a kiskorú gyermekét ennek a remek nagypapának a gondjaira szeretné bízni. A Telex újságírójától szerencsére megtudhattuk, hogy Biden ezeket a „vádakat” visszautasította, és szerinte nem azért érkeznek bevándorlók tízezrei (valójában inkább százezres az a nagyságrend) az USA déli határára, mert ő olyan „jófej” lenne.

Magyarországon a haladó média munkatársai folyamatosan azzal támadják Orbán Viktort és a vele nem ellenséges média képviselőit, hogy mikrofonállványként viselkednek, és nem tesznek fel kőkemény kérdéseket a miniszterelnöknek. Ehhez képest mikor Amerikában egy sajtókonferenciának álcázott színdarab keretében az USA elnöke előre megírt kérdésekre olvassa fel az előre megírt válaszokat, azt említésre méltónak sem találják…

Felmerülhet a kérdés, miért volt minderre szükség? Feltehetően azért, mert Biden idős kora miatt már a szellemi leépülés olyan fázisába jutott, hogy önállóan képtelen megbízható teljesítményt nyújtani, ezért volt elkerülhetetlen ez a színjáték. Most is előfordult (ami korábban már máskor is), hogy amikor nem papírról olvasta fel a beszédét, belekeveredett a saját mondandójába, és nem sikerült értelmesen összeraknia egy mondatot. Vigyázni kell, nehogy összekeverje lány unokáját a halott fiával, vagy nehogy ismét megtörténjen egy olyan baki, mint amikor nem tudta, ki az USA elnöke, aki ellen indul az elnökválasztáson.

Így már kezd összeállni a kép, miért tartott rekordhosszúságú ideig megszervezni az első sajtótájékoztatót, és miért nem lehetett beengedni mást, csak a baráti média képviselőit. Nem véletlen az sem, hogy kora délutáni időpontra tették az előadást, ugyanis így nem láthatta élőben a dolgozó amerikai átlag, csak az esti híradóban nézhette a médiaügynökségek által szépen megszerkesztett változatot.

Az újságíró szakma helyi kitartottjai azonban nem tartották említésre méltónak ezeket a furcsaságokat, helyette szerintük az volt a legnagyobb hírérték, hogy Biden 2024-ben is indulni akar a választásokon. Ami az ő szempontjukból lehet, hogy tényleg a legkomolyabb kihívás. Nem lesz kis teljesítmény ugyanis fenntartaniuk újabb évekig azt a látszatot, hogy ők objektíven tájékoztatják olvasóikat a világ eseményeiről.