90 éve született és lassan négy éve nincs közöttünk Mács József, a Felvidék krónikása. Szülőfalujában, Bátkán könyvtárat neveztek el róla az évforduló alkalmából.  A Bátkai Alapiskola vezetése a Gál Sándor által készített kisfilmben mutatta be a községet és az írót, valamint a róla elnevezett könyvtárat és az emlékének szentelt kiállítást.

Peregjen hát a film:

Dobos László, Tolvaj Bertalan, Szabó Rezső és Duray Miklós fémjelezte nemzedéknek lett a megalkuvást nem ismerő krónikása. Paradox módon a Beneš-dekrétumoknak köszönheti erős magyarságtudatát, hiszen az iskolában nem tanulhattak magyarul, ezért kisdiákként Sárospatakra szökött tanulni; és az állhatatos hazaszeretetét is, melyet a szülőföldje iránt táplált.

A csehszlovákiai magyar paraszti világ egyik jeles ábrázolója. Adósságtörlesztés című regényében lélektani mélységben elemzi az 1945–47 közt lezajlott magyar nemzetiségi sorskérdéseket. A regény csak öt évvel a megírása után, 1968-ban jelenhetett meg, hiszen a csehszlovák szocialista álomvilágnak a háború utáni évek beneši atrocitásainak bemutatása aláaknázott, tiltott területe volt a kultúrának: a dekrétumokat, deportálásokat, halálmeneteket, vagyonelkobzásokat, reszlovakizációt, magyarveréseket említeni sem volt szabad, hiszen a kommunisták közreműködésével hajtották végre.

Aztán nemesült a kín: a beneši terror után a deportálások és a vagyonelkobzás leállítása, az anyanyelv, a megszólalás jogának visszaadása, ami más helyen a világ legtermészetesebb dolga, itt a legnagyobb jótéteménynek számított, ezért is gabalyodtak sokan a kommunizmus hálójába. Mindennek volt a magyar szócsöve Pozsonyban az Új Szó, amely propaganda céljára szerette volna használni a felszippantott tehetségeket. Volt, aki behódolt, mert élni kellett, mert lakni kellett, enni kellett, vagy csak pénz meg dicsőség okán, de Mács néhány megrovás után az 1956-os magyar forradalom iránti szimpátiája miatt távozni kényszerült.

Az 1968 körüli enyhülés a „szép remények hajnalcsillagával” kecsegtető felszabadultságot is jelentette. Írószövetség, magyar könyvkiadás, Csemadok, ifjúsági klubok, nyári táborozások, lakossági fórumok…. nagy vágyak, tervek, elképzelések. Alig sejthette valaki, hogy a nagyhatalmi játszmában már rég eltervezték a visszarendezést, hogy a szovjet birodalomnak saját támaszpontjai lehessenek a vasfüggöny szélén, Csehszlovákiában is.

A megszállás után a kisebbrendűségi komplexusaikat kompenzálni akaró középszerű senkik és az ügyeskedő szélhámosok jutottak szerephez egy konszolidációnak nevezett program keretében.

Mács pedig hallgatott, de írt. A Kétszer harangoztak, Vesztes, Szélfúvásban, Temetőkapu ezekben az időkben íródott. Valamennyi középpontjában a Trianon utáni felvidéki magyar sors, a visszacsatolás, valamint az 1945 utáni teljes jogfosztás időszaka szerepel. Más és más látószögből, a túlélés, a megoldás, az ellenállás vagy behódolás esélyeit, lehetőségeit és következményeit latolgatta.

Minden szinten elkezdődött a tisztogatás, és Mács József tevékenysége, könyvei, témái is célkeresztbe kerültek, elhallgattatták, féltek, hogy talán a feledésre ítélt múlt megírásával megmenti népének önismeretét, hogy az megőrizhesse önbecsülését. Ezt soha nem bocsátották meg neki. Nem csupán a hatalom bitorlói, de semmirekellő magyarul beszélő és kiszolgáló cselédjeik sem.

Csak 1989 után rehabilitálták, de hóhérjai hódolatát nem fogadta. Vannak, akik máig próbálják hamis kommunista „dokumentumokra” hivatkozva rágalmazni, de az életmű mindezt semmivé porlasztja, mert ami egy íróból értékként fennmarad, azt nem tudja kikezdeni hazugság. Az írás megmarad.

1993-ban jelenik meg az Égig érő palatábla című regénye, amelynek főhőse Bogár Márton, akinek az az ötlete támad, hogy a padlás kacatjai között megkeresi a rég kidobott palatáblát, amin még ő tanulta a betűvetést. Jön a csehországi kisunokája, meg kell tanítania ősei nyelvére, amit az apja elmulasztott, s a morva anyja nem szorgalmazott. Mács az olvasót is kézen fogja, mint Bogár Márton az unokát, hogy vele együtt gondolkodjunk el ezen a helyzeten, ami a sorsunk is. Mert a nyelv elsajátítása a világ megismerését is jelenti.

Vajon milyen világ, milyen társadalom az, amelyik arra ösztönzi a szülőket, hogy ne tanítsák meg gyermekeinket a magyar nyelvre, hogy megfosszák gyermeküket attól a tudástól és bölcsességtől, amely legalább ezer év óta megmaradásunk tartópillére?!

Mács József végül családjának, életének regényes történetét is feldolgozta négy kötetben Öröködbe Uram… címmel (Apám regénye, A Kos jegyében, A sötétség gyermekei, Az üstökös visszatér). S megjelent még néhány kiváló kötete: Trianon harangjai és Az elcsatolt vagon. Az életmű egyik ékköve a felvidéki magyar lét groteszk látlelete mindarról, ami velünk az elmúlt száz évben megeshetett: ez a Bolondok hajóján.

Szülőfalujában, a Bátkai Alapiskolában Boros István helyi református lelkész igével köszöntötte az írót, Sebők Csilla igazgatónő pedig így tisztelgett az író előtt:

„Emlékezünk tartalmas beszélgetéseinkre a szülőföld szeretetéről, az elődök megbecsüléséről, a közösségben, a magyar közösségben való gondolkodásról, a fel nem adás és a megmaradás fontosságáról”

Mert a dolgok megváltoztatásához egyre kevesebben vannak a Felvidéken, hacsak nem számítjuk a Jóistent, aki még tartogathat néhány meglepetést a felfuvalkodott területbitorlóknak…

felvidek.ma, 2022plusz

Címlapkép: muzsa.sk