Aggasztó a járványhelyzet Németországban, ahol újabb országos lezáráson gondolkodik a kormány. Egyre többen betegek, a kórházakban hamarosan az intenzív osztályok is megtelnek. Az oltás továbbra is lassan halad, mert kevés a vakcina. Sokan ezért inkább külföldön oltatják be magukat. Egy ideig Szerbia volt a célpont, most viszont Oroszország a leggyakoribb úti cél.

Egy utazási iroda üzleti lehetőséget látott a vakcinaturizmusban. Az oltásokat egy magánklinikán kapják meg a külföldiek, akik három napot töltenek Moszkvában és nem csak a vakcinához jutnak hozzá, hanem szervezett városnézésen is részt vehetnek.

„Nincs ebben semmi politika, ez üzlet. Amikor tervezni kezdtük az utazásokat, Kuba, Izrael, Oroszország és Szerbia jöhetett számításba. De Oroszország bizonyult a legjobb választásnak”

– fogalmazott Albert Sigl, a World Visitor társtulajdonosa, aki szerint egyre többen jelentkeznek a moszkvai útra.

„A számításaim szerint, ha minden a mostani ütemben történik, akkor nekem Németországban még legalább öttől tíz hónapig várnom kellene az oltásra. Ez túl hosszú idő. Körülnéztem, milyen lehetőségek vannak, az egyik Szerbia volt, ott is oltottak külföldieket, de már nem. Oroszország volt a második lehetőség, és ez működik is”

– mondta Uwe Keim német turista.

Németország márciusban jelentette be, hogy tárgyalásokat kezd Oroszországgal a Szputnyik vakcina beszerzéséről. A szövetségi kormány mellett több tartomány is támogatja az orosz oltóanyag felhasználását. Markus Söder bajor miniszterelnök bejelentette, hogy előszerződést kötöttek 2,5 millió adag Szputnyik megvásárlásáról.

Németországban közben újabb lendületet vett a járvány. Pénteken 100 ezer lakosra 160 új fertőzött jutott, ami több, mint egy héttel korábban.

Az egészségügyi miniszter a héten azt mondta, oltással és teszteléssel nem állítható meg a járvány harmadik hulláma, ezért ismét országos zárlatot kellene bevezetni. A parlament már tárgyal egy új törvényről is, aminek lényege, hogy mindenhol ugyanazokat a korlátozásokat vezetnék be, ahol az előírt szintet átlépi a fertőzések száma.

A pénteki vitán Angela Merkel azt mondta, hogy a járványhelyzet nagyon komoly méreteket ölt, és az intenzív osztályok hamarosan megtelnek. A törvénytervezetet várhatóan a jövő héten fogadják el.

Forrás: hirado.hu

Fotó: pixabay.com