A Soros Györgyhöz köthető szervezetek közös dokumentumban jelentik ki, hogy a magyar belügyekbe a NATO-n keresztül is be kell avatkozni, és az Amerikai Egyesült Államoknak a globális demokrácia védelmezőjévé kell válnia.

Ez a kezdeményezés olyan, amelyben a tények kevéssé játszanak szerepet. A NATO semmilyen formában nem támadhatja meg és nem avatkozhat be saját szövetségesének belügyeibe, és mivel Magyarország NATO-tag, ezért rá is vonatkozik – hangsúlyozta a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában Földi László biztonságpolitikai szakértő.

Ugyanakkor az világosan látszik, hogy az Európai Unió és a nyugati elit egy civil szervezet befolyása alá került.
Az már tényszerű, hogy fizetési listákon szerepelnek azok az uniós politikusok, akik Soroshoz vagy a Nyílt Társadalom Alapítványok rendszeréhez köthetők. Ebből következően úgy gondolják, hogy nemcsak Brüsszelre, hanem a NATO-ra is nyomást gyakorolhatnak.

A NATO, mint katonai szövetség a Varsói Szerződéssel szemben jött létre, és annak felbomlásával a NATO-nak azóta sincs ellenfele. A katonai-védelmi szövetségnek például a migrációs válság során kellett volna fellépnie, ezt azonban nem tette meg, hiába érkeztek dzsihadisták a migrációs hullámokkal – emelte ki a szakértő.

Trump megbuktatásában is szerepet játszottak Az Egyesült Államokban a média egy szűk gazdasági erőtérből táplálkozik és politikai munkát végez. Ezt láthattuk, amikor Donald Trump ellen összefogott az adminisztráció és a média, és azok – többek között Magyarország –, akik szembemennek ezzel a mainstreammel, azok érezni fogják ezeknek az erőknek a nyomását.

Forrás: Kossuth Rádió / hirado.hu

Címlapkép: Soros György – Fotó: MTI/AP/Ferdinand Ostrop