A 15 millió búzaszem program Kárpát-medencei búzaszentelő ünnepségét tartották  meg tegnap Zentán. Az ünnepségen megjelent Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, aki – utalva a járványra – hangsúlyozta, hogy a magyarság a mostaninál sokkal nagyobb nehézségeket is túlélt, és mindig újra tudta kezdeni, ez így lesz most is.

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy 2021 az újrakezdés éve, így nem is találhattak volna jobb helyszínt a búzaszentelésre, mint Zentát, ahol a törökök elleni 1697-es csatát követően is újra tudták kezdeni az életet.

A búzaszentelés és a Magyarok Kenyere program kapcsán kiemelte: a kenyér fontos jelkép a magyarok számára. Kitért arra is, hogy a közös ünnepek és hagyományok különböztetik meg a magyarokat a környező népektől, és ezek sorába került be egy évtizede a Magyarok Kenyere program is, amely Magyarországon indult, de hamarosan csatlakozott hozzá a diaszpóra magyarsága is.

A nemzetpolitikai államtitkár rámutatott, hogy a magyar kormány politikájának, és a határon túli szervezeteknek köszönhetően olyan erős közösségek jöttek létre a Kárpát-medencében, amelyek a világjárvány ellenére is meg tudtak erősödni, és így megerősödve kerülnek ki ebből az időszakból.

A búzaszentelő ünnepségről itt olvashatnak bővebben.