Éppen 35 évvel ezelőtt következett be a csernobili atomkatasztrófa az akkor még a Szovjetunióhoz tartozó Ukrajnában, a Pripjaty  és Csernobil városok melletti  Vlagyimir Iljics Lenin atomerőműben.

Hogy miért éppen ezt a technológiát használták akkoriban? Részint azért, mert még ezen a színvonalon álltak. Részint pedig azért, mert ebben a reaktorban plutóniumot is gyárthattak, habár arról nincs információnk, hogy ezt valóban megtették-e. De az Egyesült Államokban is használtak ehhez hasonló reaktorokat titkos katonai létesítményekben, plutónium előállítására.

Amikor azonban egy azokhoz képest jóval nagyobb atomreaktort kívántak megépíteni, azt éppen hazánk fia, Teller Ede akadályozta meg, aki világosan látta annak a technológiának a veszélyeit.

Ma már tudjuk, hogy 1986. április 26-án tulajdonképpen óriási szerencsénk volt. Az uralkodó széljárás ugyanis nem Magyarország, hanem Ausztria, Cseh- és Bajorország fele vitte a radioaktív felhőket. Ezeket később, onnan fordították vissza a nyugati szelek. Ennek ellenére a megrémült osztrákok szinte azonnal lezárták a határt, és nem engedték át a magyar mezőgazdasági terményeket.

Az internet korában (talán) már nem lehet úgy eltussolni a katasztrófákat, mint akkor tették. A szovjet vezetés teljes hírzárlatot rendelt el a sajtóban, az első napokban egyetlen hír sem juthatott ki a balesetről. Két nappal a katasztrófát követően is mindössze egy szűkszavú közleményt közölt a televízió a történtekről, nem említve persze a lehetséges veszélyeket. A Pravda is csak május elsején jelezte egy pár soros cikkben, hogy a kárelhárítás megindult.

Akkoriban a Magyar Szocialista Munkáspárt uralkodott hazánkban. Lázár György volt a minisztertanács elnöke, Losonci Pál az államfő. Aczél György ugyan már nem volt élet és halál ura a magyar kultúrpolitikában, így a sajtóban sem, de még a Politikai Bizottság tagja maradhatott 1988. május 22-ig.

Mindenesetre az akkori szemlélet miatt itthon is csak az jelenhetett
meg – különösen a Szovjetunióról –, amit már a Pravdában megírtak. Így aztán a magyar lakosságnak csak elenyészően kis része értesült az atomkatasztrófáról és – emlékezhetünk rá – csak napokkal később kezdtünk el beszélgetni egymással, és kérdeztük meg, „te hol voltál április 26-án?”

Forrás: Aszódi Attila

A tudományos élet azonban jól reagált – volna. Még abban az évben, az Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár felkérésére elkészült egy 110 oldalas tanulmány, amelyet a BME tanárai írtak: Csom Gyula professzor vezetésével Gács Iván, Bede Gábor, Nagy Mihály és Virágh Elemér. Ennek a tudományos munkának egy része kitért a kommunikáció jól látható visszásságaira, valamint teljes joggal kritizálta a szovjet hatóságok
fellépését.

Ezért a tanulmányt a kormány illetékesei betiltották.

Címlapkép: imdb.com