Aláírásgyűjtést kezdett a Pro Civis polgári társulás a Felvidéken annak érdekében, hogy az Európai Bizottság (EB) bírálja felül az – európai kisebbségvédelem uniós jogrendjének kialakítását célzó – Minority SafePack kezdeményezéssel kapcsolatban januárban hozott negatív döntését – közölte Őry Péter, a civil szervezet vezetője hétfőn.

Az Európai Unió (EU) országaiban mintegy 50 millióan élnek egy-egy nemzeti őshonos kisebbség tagjaként. A Minority SafePack kezdeményezés azért indult, hogy az ő védelmük érdekében jöjjön létre uniós szintű szabályozás. A kezdeményezés a támogatására összegyűlt aláírásoknak köszönhetően sikeres lett, és azt tavaly decemberben hozott döntésével az Európai Parlament (EP) is megtámogatta. Ennek ellenére az EB január 15-én úgy döntött, hogy nem indít jogalkotást a kezdeményezés javaslatai alapján.

„Az Európai Bizottság ezen döntését nem fogadhatjuk el, és nem hagyhatjuk szó nélkül”

– szögezte le az általuk indított aláírásgyűjtésről szólva Őry Péter. Kifejtette: a szlovákiai magyar őshonos nemzeti kisebbség politikai pártjainak, civil és társadalmi szervezetei elöljáróinak aláírásaival megtámogatott nyilatkozatukban arra szólítják fel az EB-t, hogy vizsgálja felül a Minority SafePack sikeres polgári kezdeményezést elutasító döntését. Hozzáfűzte: a Pro Civis polgári társulás a felvidéki magyarság helyi és megyei önkormányzati ügyeire szakosodott civil szervezet, ezért ők indítják a támogató aláírások gyűjtését a Felvidék magyarok által lakott régióiban.

A nyilatkozatban egyebek mellett megállapítják, hogy a Minority SafePack kezdeményezés – amelyet több mint egymillió uniós állampolgár támogatott aláírásával – legitim igényeket fogalmazott meg, s az a Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) szervezésében kisebbségi szolidaritási mozgalmat alakított ki Európában, úgy, hogy nagyon sok kisebbségi közösség közös ügyévé tette az európai kisebbségvédelmet. A dokumentumban rámutatnak: meggyőződésük, hogy az EB olyan javaslatcsomagra mondott nemet, amelynek célja egy olyan Európa megteremtése, amely valós értékként tekint a nyelvi és kulturális sokszínűségre, illetve védi és támogatja is azt. Mindezek alapján felszólítják az EB-t, hogy javítsa ki korábbi döntését, és vegye újra napirendre a Minority SafePack javaslatait, illetve felkérik az EP-t és a Régiók Bizottságát, hogy ismét tűzzék napirendre a kisebbségvédelem ügyét és nyomatékosítsák azt az EB irányába.

Amennyiben bővebb információnk lesz arról, hol lehet aláírni a Pro Civis polgári társulás kezdeményezését, azt haladéktalanul közzétesszük.

MTI