A Mandiner írta meg, hogy a múlt héten francia katonák egy csoportja nyílt levélben fordult Emmanuel Macron francia elnökhöz, azonnali cselekvésre szólítva fel kormányát az iszlamizmus kapcsán. A kormány most megtorlást ígér.

A francia kormány megtorlására számíthat a nagyjából ezer aktív és húsz nyugdíjazott katona, akik a múlt héten nyílt levélben figyelmeztették a Macron-adminisztrációt arra, hogy „fanatikus partizánok” szánt szándékkal vernek éket a francia társadalomba, s hogy az iszlamisták lassan gyakorlatilag átveszik az államterület feletti hatalmat.

Néhány idézet a nyílt levélből:

„Tisztelt Elnök úr, tisztelt kormánytagok, tisztelt nemzetgyűlési képviselők!

A nemzeti trikolor nem pusztán egy szövetdarab, hanem egyszerre szimbolizálja azokat a hagyományokat, amelyekért eleink az életüket adták Franciaország szolgálatában, bőrszínükre és vallásukra tekintet nélkül. Ezeken a lobogókon arany betűkkel a következő szavak olvashatók: »Honneur et Patrie« [Becsület és haza]. 

(…)

Ma néhányan rasszizmusról, gyarmati múltról (…) beszélnek, miközben e kifejezések használatával ezek a gyűlölködő és fanatikus partizánok faji alapú háborút akarnak szítani.

(…)

Ma az iszlamisták és egyes városi hordák arra vállalkoznak, hogy bizonyos földterületek leválasztása útján olyan zónákat alakítsanak ki az országon belül, amelyekben az alkotmányunkkal ellentétes dogmák uralkodhatnak. Teszik ezt annak ellenére, hogy minden egyes francia – világnézetére tekintet nélkül – mindenütt otthon van Franciaországban.

(…)

A veszély növekszik, az erőszak pedig napról-napra erősebb. Ki gondolta volna 10 évvel ezelőtt, hogy egy professzort a nyílt utcán fejezhetnek le (…)? Mi, a nemzet szolgái, akik mindig is készek voltunk arra, hogy az állam által megkövetelt módon életünket szolgálatunk biztosítékaként ajánljuk fel, mindezt nem nézhetjük tétlenül.

(…)

Belátható, hogy nincs idő a tétlenségre; máskülönben holnap polgárháború tehet pontot az ügy végére az egyre növekvő káosz következtében, amelyért Önök lesznek felelősek. (…)”

A nyílt levelet a Valeurs Actuelles tette közzé április 21-én, egy hatvan éve történt, kudarcba fulladt puccskísérlet évfordulóján, amelyet de Gaulle ellen kíséreltek meg végrehajtani. „A helyzet súlyos, Franciaország veszélyben” – figyelmeztettek a katonák, akik mögé utóbb a szélsőjobboldali elnök-aspiráns, Marine Le Pen is beállt. A BBC szerint tét nélkül, ugyanis az elemzők szerint igen kicsi az esélye annak, hogy a fenti nyílt levelek valós tettek kövessék, így Le Pennel szemben sem merül fel, hogy bármiféle puccskísérlet élére állna ezzel a gesztussal.

Le Pen utólag kész volt árnyalni is az állításfoglalását. A France24 szerint a politikus elmondta, hogy habár egyetért a katonák helyzetértékelését,

„ezeket a problémákat csakis politika útján lehet megoldani.”

Ezzel együtt elvi támogatásáról biztosította a nyugalmazott katonákat, és – szintén nyílt levél útján – meg is hívta őket a saját kampányába.

Az akciót azonban honvédelemért felelős miniszter, Florence Parly utóbb helytelennek és szakszerűtlennek minősítette. Twitteren figyelmeztetett arra, hogy

„a fegyveres erőknél szolgálókat két alapelv kell hogy vezérelje szolgálatuk során: a semlegesség és a lojalitás.”

Figyelmeztetett továbbá arra is, hogy büntetésre számíthatnak azok az aktív katonák, akik a nyílt levélhez a nevüket adták, ugyanis megsértették a vonatkozó jogszabályokat arra vonatkozóan, hogy politikailag semlegesnek kell maradniuk.

Szerző: Dobozi Gergely

Kiemelt kép: Joel Saget / Europress/AFP