A koronavírus ellen beoltott négymillió magyar állampolgár egyúttal négymillió figyelmeztetés a baloldali pártoknak arról, hogy az emberélet védelme fontosabb bármilyen politikai megfontolásnál – mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában nyilatkozva.

Dömötör Csaba szerint az egész ország sikere a négymillió beoltott elérése, aminek köszönhetően egyre látványosabban indulhat újra az élet. Az államtitkár köszönetet mondott, amiért magyarok milliói hosszú hónapok át fegyelmezetten betartották a védelmi szabályokat. Az oltási program az elmúlt évtizedek legnagyobb logisztikai hadművelete Magyarországon, sok ezer ember munkája kell ugyanis ahhoz, hogy minden gördülékenyen menjen. Dömötör Csaba ezért megköszönte mindenki munkáját, aki lehetővé tette a négymillió beoltott elérését: orvosoknak, ápolóknak, sofőröknek, önkormányzati és kormányhivatali munkatársaknak, rendőröknek, katonáknak és az önkénteseknek is. Hangsúlyozta:

„minden egyes beadott vakcinával azon túl, hogy az életet védjük, visszaszerezzük szabadságunk egy újabb darabját”.

Az államtitkár emlékeztetett rá, hogy az újra nyitást számos intézkedéssel segítette a kormány, így bértámogatással, hitelmoratóriummal, célzott adócsökkentéssel és beruházási támogatással, valamint a családi támogatások kibővítésével, illetve a lakásfelújítási programmal. Ebből is látszik a fő különbség a baloldali és a nemzeti kormányzás válságkezelése között: ez alkalommal nem a megszorításokon volt a hangsúly, mint 2008-2009-ben, hanem a gazdaság ösztönzésén és a munkahelyek védelmén – mondta.

Teljes írás: vasarnap.hu/MTI

Címlap fotó: MTI