Kezeljünk mindent a maga helyén. Régi bölcs mondás, amit manapság már sutba dobnak, mert nem trendi.  Divat a mindennapos káoszban élni, ne gondolkodj, éld a napjaidat, ahogy akarod, de úgy, mint a magukat demokratának kikiáltó liberális vezetők mondják.

Olvasom a Magyar Nemzetben, hogy Spanyolországban elsőként Katalóniában vezetik be a heti egy iszlámórát, a következő tanévtől pedig kiterjeszthető lesz az új tantárgy oktatása minden általános iskolára.

A bevezetését azzal indokolják, hogy Katalóniában a harmadik legmagasabb a muzulmánok aránya Európában. A kormány álláspontja szerint a muszlimok és a más vallásúak között kialakult feszültséget az iszlám vallás teljesebb megismerésével lehet feloldani, ezért indokolt a tantárgy bevezetése.

Mindezek után kérdem én, miért nem az iszlám hívőkkel ismertetik meg a keresztény vallást? Ha jól tudom, a keresztény Európában még a keresztények vannak többségben!

De kérdezhetnénk azt is, hogyan lehetséges egy gyereknek két szülőanyja? Márpedig a római bíróság szerint ez lehetséges. Pont ott, ahol a kereszténység fellegvárának is helyt adó Róma lakosságának döntő többsége rendszeresen templomba járó hívő katolikus.

A vasárnap.hu hírportál számolt be arról az esetről, miszerint két élettársi kapcsolatban élő nő anyakönyveztetni akarta azt a gyermeket, akit egyikük mesterséges megtermékenyítéssel hozott a világra. Az anyakönyvi hivatal a gyerek anyjaként csak a gyermeket megszült nőt tüntette fel. A másik nő kérelmezte, hogy őt szintén az általa elismert gyermek anyjaként regisztrálják, azt azonban a főpolgármester elutasította. Olaszországban minden önkormányzat szabadon dönt az azonos nemű párok gyermekeinek anyakönyvezési szabályairól.

A római bíróság ítélete szerint mindkét nőt anyaként kell feltüntetni a közösen nevelt gyermek esetében. Tehát a döntés arra kötelezi Virginia Raggi főpolgármestert, hogy az anyakönyvi hivatal dokumentumaiban anyaként tüntesse fel mind a két nőt.

Én csak a döntést hozó bíróktól vagy bírótól megkérdezném: Önnek hány édesanyja van?

A döntést pedig miként fogja meggyóni? Mert úgy gondolom, egy bírónak nem az alapján kellene döntés hoznia, hogy egy kisebbségnek milyen elvárásai vannak, hanem a római jog normái szerint. De úgy látszik, már az igazságos ítélet szóból is eltűnőfélben van az „I”.

(Címfotón a szöveg. „Az iszlám fogja uralni a világot” Fotó forrása: retecool.com )