A bűntett gyanújának a neve: tartozás fedezetének az elvonása. Budai Gyula országgyűlési képviselő írásbeli kérdésére válaszul Polt Péter legfőbb ügyész azt közölte vele, hogy a Központi Nyomozó Főügyészségen 2021. január 26-án tett feljelentése alapján a rendőrség nyomozást rendelt el.
Ami tény: 2017. március 17-én Dobrev Klára vezérigazgató, az Altus Portfólió Kft. nevében 35 millió forint kölcsönt adott a Czeglédy Csaba által irányított Humán Operátor Zrt. részére oly módon, hogy a 35 millió forint kölcsön összeget nem a Humán Operátor Zrt-nek utalták el, hanem annak 100 %-os tulajdonában álló Humán Operátor Service Kft. bankszámlájára.
2017 januárjában már végrehajtási eljárás folyt a Humán Operátor Zrt. ellen, a Bírósági Végrehajtó 2017. február 21-én zárolta a Humán Operátor Zrt. valamennyi pénzforgalmi számláját. Ezért a kölcsönszerződésben szereplő 35 millió forintos összeget egy másik gazdasági társaság, a Humán Operátor Service Kft. bankszámlájára utalták át.
A kölcsönszerződést az Altus Portfólió Kft. részéről Dobrev Klára írta alá, míg a Humán Operátor Zrt részéről Czeglédy Csaba volt az aláíró.
Mint Budai Gyula írta bejegyzésében, azért történt a kölcsön összegének, a 35 millió forintnak egy másik Kft. bankszámlájára történő utalása, hogy a bírósági végrehajtó ne tudjon végrehajtást foganatosítani a Humán Operátor Zrt.-vel szemben. A szóbanforgó kölcsönszerződéssel kapcsolatban Dobrev Klárát 2017. november 24-én már meghallgatta a NAV, de akkor ő Czeglédy Csabára és a könyvelőjére fogta a 35 millió forintios kölcsönösszeg más cég számlájára történő utalást.
Budai Gyula szerint azonban ez a jogügylet felveti a tartozás fedezetének elvonása bűntettét és Dobrev Klára a szerződés aláírójaként felelősséggel tartozik a szerződésben foglaltak miatt.
Forrás és kép: Mandiner