A versenyképesség növelésére irányuló újabb támogatási programot indít a kormány 30 milliárd forint értékben – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán tegnap.

Szijjártó Péter közölte, magyarországi vállalatoknak adnak támogatást olyan beruházásokhoz, amelyek a termelékenység növelésére vonatkoznak, és amelyekkel a cégek modernizálják a tevékenységüket. Az iparágak közül példaként említette az akkumulátor- és a gyógyszergyártást, az orvosi eszközök gyártását, valamint az élelmiszeripart.

A miniszter elmondta, olyan vállalatok nyújthatnak be kérelmet, amelyek legalább 2 millió eurónyi beruházást valósítanak meg. A megyék fejlesztési szintjétől függően 20 vagy 33 százalékos támogatást kaphatnak.

Egy vállalat – az Európai Bizottság határozata alapján – maximum 1,8 millió eurós támogatásban részesülhet. Azoknak a cégeknek, amelyek most támogatást kérnek, el kell kötelezniük magukat amellett, hogy nem bocsátanak el senkit, viszont növelik a munkavállalóik fizetését

Szijjártó Péter kitért arra is, mára kijelenthető, hogy a magyar gazdaság „kanyarban előzési manőverje sikeresen ment végbe”.

A teljes cikket itt olvashatja el.