Az erdélyi orvos- és művészlakás-építő programot koordináló Studium-Prospero Alapítvány közölte, a borszéki Kárpátok utca 1700 négyzetméteres telkén kétszintes ingatlant építettek 87,39 millió forintért. A 331 négyzetméteres épület alsó szintjén egy háromszobás, felső szintjén pedig egy négyszobás lakást alakítottak ki. Utóbbi szükség esetén két kétszobás lakássá alakítható.

Potápi Árpád János nemzetpolitikai államtitkár az esemény után az MTI-nek elmondta: a lakásépítési programmal a nemzetpolitikai államtitkárság a szülőföldön maradást és boldogulást támogatja, valamint az orvoshiány leküzdéséhez is hozzájárul. Az államtitkár úgy vélte: az az orvos vagy orvos-házaspár, aki a most avatott épületbe költözik minden reggel úgy kelhet, hogy a világ egyik legszebb helyén él, lakik és dolgozik.

Elmondta: az orvos- és művészlakások építésének programját korábban évente 250 millió forinttal támogatta a kormány, idén 300 millió forint jut erre a célra.

Az eseményről bővebben itt olvashatnak.

Fotó: Studium Alapítvány