Magyarország legnépszerűbb énekegyüttesét, a Szent Efrém Férfikart a kultúra kedvelőknek nem kell bemutatni, hiszen a nyolctagú együttes rendszeresen koncertezik itthon és világszerte.

Már, amikor tehetik, hiszen az elmúlt bő egy évben a pandémia miatt a színpadot az online tér váltotta fel, a komolyzeni produkciókat pedig a könnyedebb hangvétel. A Liszt és Érdemes művész, Bubnó Tamás vezette együttes az elmúlt hónapokban több jókedvre derítő produkciót mutatott be, a napokban pedig oltakozásra buzdító Vakcina című dallal jelentkeztek:

Oltakozzunk drágám, ne hagyjuk egymást árván!  szöveget hallgatva, akiknek nem volt kedvük eddig az oltáshoz, talán meggondolják magukat. Akik már megkapták az oltást, azoknak derűs perceket kívánunk.