Átadták a magyar állam Kárpát-medencei óvodafejlesztési programja keretében épült első romániai evangélikus óvodát vasárnap délután Nagyváradon. Az újonnan épült intézmény négy csoportban 120 gyereknek biztosít magas színvonalú óvodai napközis foglalkozást.

Grezsa István, az óvodafejlesztési programért is felelős miniszteri biztos az avatóünnepség után az MTI-nek elmondta: az óvodaprogram a magyar önépítési folyamat része, de a Kárpát-medence népeinek megértését is szolgálja.

„Tudomásul kell vennünk, hogy ez a páratlan geopolitikai történelmi és földrajzi hely több nép otthonául szolgál. Harminc évvel a rendszerváltás után kirajzolódik, hogy egymásra vagyunk utalva. Karöltve kell megfogalmaznunk elvárásainkat a jövendő Európájával és a világban látható geopolitikai kihívásokkal kapcsolatban. Csak együttműködésben lehet jövőt építeni ebben a térségben” – jelentette ki a miniszteri biztos.

Adorjáni Dezső, a Romániai Evangélikus Lutheránus Egyház püspöke az MTI-nek elmondta, ez az első általuk épített óvoda a magyar óvodafejlesztési program keretében. Egyháza további hét óvodát épít, amelyek közül hármat hamarosan átadnak.

(Címkép: Grezsa István. Forrás: Facebook)