„Március 25-én megtámadták a CitizenGO-t az Európai Parlament meghallgatásán. Az ellenünk felhozott vádak alapját hekkerek által ellopott és manipulált információk adták” – írja a CitizenGO spanyol elnöke.

Ignacio Arsuaga bejelentette: a születendő gyermekekért és a hagyományos családmodellért síkra szálló, a világ 50 országában jelen lévő szervezetet a demokráciára és az európai értékekre veszélyesnek nyilvánították.

Ezzel szemben a spanyol elnök úgy látja: „az emberek hangjának összegyűjtésével és közvetítésével a CitizenGO hozzájárul a demokrácia építéséhez, szemben az abortuszlobbival, amelynek képviselői különböző nem választott bürokraták által írt jelentéseken keresztül igyekeznek lenyomni romboló ideológiájukat az állampolgárok torkán.” Emlékezetes: az abortuszipar érdekeltjei mellett a nemzetközi LMBTQ-lobbi is rossz szemmel nézi a CitizenGO működését, a közösség ugyanis számos kampányában állt ki a hagyományos családmodell mellett és leplezte le a lobbi álszent tevékenységét.

A Vasarnap.hu-nak Schittl Eszter. A CitizenGO magyarországi kampányigazgatója hangsúlyozza: fontos tiltakoznunk a lopott dokumentumokkal és manipulált információkkal való tisztességtelen eljárással szemben, hogy a jövőben ilyen ne történhessen meg más konzervatív csoportokkal.

Kitér arra is, hogy petíciót indítottak, kérve az Európai Parlament elnökét a szerintük jogtalan eljárás kivizsgálására.

Erről részletesen itt olvashatnak.

(Fotó: Facebook)