Nem kell már Székelyudvarhelyre utazniuk azoknak a székelykeresztúriaknak és környékbelieknek, akik igényelnék a magyar állampolgárságot, hiszen szerdán új demokráciaközpontot nyitott az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) a kisvárosban. A központnál az eskütételhez szükséges iratcsomó összeállításában segítenek.
Sokat jelent Székelykeresztúr számára, hogy a megnyílt demokráciaközpontnak köszönhetően most már helyben is összeállíthatják a magyar állampolgárság felvételéhez szükséges iratcsomót az ott élők – jelentette ki a Szabadság tér 22. szám alatt lévő irodaház avató ünnepségén Koncz Hunor János, a település polgármestere.
Mint mondta, mostanig csak „közön-kézen” lehetett honosításokat megvalósítani a térségben, de az elkövetkezőkben minden hétköznap fogadhatják a lakókat az irodában. Az ügyfélfogadás egyébként hétköznapokon 8-12 óra között történik, a szerda kivételével, amikor 17-19 óra között lesznek nyitva – tudta meg a szekelyhon.ro Györgyi Attilától, az iroda munkatársától.
Eltelt ugyan tíz év a könnyített honosítási eljárás bevezetése óta, de Erdélyben van még tartalék, vannak még magyar emberek, akik valamilyen oknál fogva nem éltek ezzel a lehetőséggel
Mondta Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke.
Reményét fejezte ki ugyanakkor, hogy az iroda megnyitásának köszönhetően meg fog növekedni a honosítási kérelmek száma a térségben.
A teljes írás olvasható: szekelyhon.ro