Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség vezetője arról beszélt, hogy már több mint 4,8 millió ember kapta meg az első, míg 2,8 millióan a második oltást.

A kormány döntött arról, hogy a brüsszeli vakcinabeszerzés következő fejezetében nem kíván részt venni. 2022 végéig több mint 10 millió vakcinát rendelt. Az oltási folyamat 5 millió felett nagyon le fog lassulni, és talán nagyon optimista becslés mellett 6 millióig lehet eljutni.

Csak nyugati vakcinával mindenkit újra lehet majd oltani, ha szükséges – mondta Gulyás.

Csak 19 millió Pfizer-vakcinát lehetne rendelni, és nem lehet tudni, hogy erre szükség lesz-e – mondta Gulyás. Ebben a 120 milliárdos kalandban nem veszünk részt, mivel egyrészt van elegendő vakcina, másrészt lesz oltóanyaggyár Debrecenben.

Európában az oltottsági szint nem érte el még a magyar szintet. Még nem jelent meg az indiai mutáns Magyarországon – mondta Gulyás. A mutánsok megjelenése továbbra is potenciális veszélyforrás – tette hozzá. Orbán Viktor ismerteti majd a további lépéseket.

Gulyás Gergely közölte, hogy most állt elő az a helyzet, hogy aki regisztrál, az nagyon hamar megkapja az oltást. Kevesebben foglalnak időpontot, mint amennyi rendelkezésre áll – tette hozzá. Korábban az volt a helyes döntés, hogy valaki fertőzés után három hónapig nem kapott oltást. Mostantól semmi akadálya nincsen annak, hogy azok is oltakozzanak, akik három hónapnál hamarabb gyógyultak ki a betegségből – tette hozzá. Addig marad a rendkívüli jogrend, amíg szükség van rá – mondta Gulyás.

A teljes írás itt olvasható: magyarnemzet.hu