Újra és újra kiderül, kiket, milyen érdekköröket szolgál a bukott miniszterelnök felesége. Ahogy előre sejthető volt, a nyugati gyógyszerlobbi szolgálatát tűzte zászlajára a cseppet sem demokratikus ellenzék nagyasszonya.

120 milliárd forint. Ennyit kellene kipengetni azért, hogy újabb uniós beszerzésű Pfizer oltóanyag szállítmányt kapjunk. Mindezt akkor, amikor nincs is szükségünk rá.

Hollik István pénteken közzé tett videójában ismertette, hogy nemsokára másfél évre elegendő oltóanyag áll majd rendelkezésre, ráadásul jövőre elérhetővé válik a magyar gyártású oltóanyag is. Ezért döntött úgy a kormány, hogy a továbbiakban a brüsszeli vakcinabeszerzésben nem kíván részt venni.

“Amint kiderült, hogy nem kívánunk 120 milliárd forintot adni külföldi gyógyszergyártó multiknak, a baloldal azonnal felhördült és támadásba lendült” – mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója. – “A támadás élére Gyurcsány Ferenc felesége állt. Ezzel újfent kibújt a szög a zsákból, Dobrev Klára külföldi gyógyszergyártó multik zsoldjában áll. Úgy látszik, hogy folytatódik az a jól ismert baloldali politika, amely a magyar emberek helyett külföldi nagyvállalatok mellé áll.”

Gyurcsányné egy pénteki sajtótájékoztatón bejelentette, a Demokratikus Koalíció arra kéri az Európai Bizottságot, tartson fent szabad kapacitást Magyarország számára az uniós vakcinabeszerzés során, hogy egy esetleges kormányváltás után az új kabinet visszaléphessen az EU-s oltóanyag-beszerzési rendszerbe. A DK-s politikus azt állította, hogy nem lesz mivel oltani a gyerekeket, mert szerinte Magyarországon egyedüliként a Pfizer-vakcináról lehet biztosan tudni, hogy gyerekeknek is adható, hogy a legtöbb vírusvariáns ellen védettséget nyújt, és Európában csak azok tudnak szabadon utazni, akik az Európai Gyógyszerügynökség által jóváhagyott oltóanyagot kapták.

“Virológus professzor asszony” persze hazudik, de ha jóindulattal értékeljük mondandóját, legalábbis hihetetlen tudáshiányról tesz tanúbizonyságot. Egyrészt nem igaz, hogy csak a Pfizer oltóanyag ad védettséget a legtöbb vírusvariáns ellen, másrészt az sem, hogy csak a Pfizerrel, illetve az Európai Gyógyszerügynökség által jóváhagyott vakcinával beoltottak utazhatnak szabadon. Az egységes európai védettségi igazolás bemutatásakor világosan közölték, hogy kormányközi megállapodásokkal bármilyen oltás kölcsönös elfogadása lehetséges.

Azt pedig csak a vak nem látja, hogy az Unió globalistái miként játszadoznak az oltóanyagok engedélyezésével. Iszonyatos pénzek forognak kockán, ezért ahogy csak lehet, akadályozzák, lassítják a keleti vakcinák jóváhagyását. “Time is money” vagyis az idő pénz, esetünkben nagyon nagy pénz. Minden nappal, amivel elodázhatják az orosz és kínai vakcina jóváhagyását, súlyos milliárdokkal lesznek gazdagabbak a “nyugati” gyógyszergyártók.

A végtelenségig persze nem lehet ezt a játékot játszani, ezért gyaníthatóan új taktikát kezdenek kidolgozni. Egyszerre csak hatalmas adag oltóanyagot engednek vásárolni, hogy még a biztosan bekövetkező jóváhagyás előtt telítsék a piacot. Ezért kellett volna 120 milliárdot költenünk a Pfizer oltóanyagra, olyan mennyiségre, amennyire egyáltalán nincs szükségünk. Ugyanis van elegendő vakcinánk – még Pfizerből is. Erről Orbán Viktor pénteki rádióinterjújában tájékoztatott. Raktárban áll, és megrendelt a kormány 7,3 millió Pfizer, 1,2 millió Moderna, 4 millió Janssen, 4,7 millió AstraZeneca oltást. Ez a mennyiség a kínai és az orosz vakcinákat nem számítva is elegendő, hogy 2021-ben és 2022-ben be tudják oltani a magyarokat akkor is, ha szüksége lesz a harmadik vagy a negyedik oltásra.

Gyurcsánynét ez nem érdekli, ő csak hergel és hergel, hiszen tudja, hogy ezt várja tőle a globalogazdi. A miniszterelnök-jelölt-jelölt pedig meg akarja szolgálni a jutalomfalatokat.