Merkely Béla arra számít, hogy Magyarországon már nem lesz negyedik hullám, ami a lehető legjobb hír lenne, hiszen vannak, akik pontosan ettől tartanak.

„Nem lesz negyedik hullám, sem most, sem pedig szeptemberben. Nem tud egy olyan mutáció kialakulni, ami Magyarországon ismételt járványt okozzon, mert nagyon magas az átfertőzöttség, és nagyon magas az átoltottság is.”

„Nemcsak egy fajta vakcinával oltottak, hanem sok fajta vakcinával. Én örülök, hogy nemcsak egy vakcinára épül a magyar védekezés, mint sok országban. Ha bárki is megpróbálja ezt megúszni, tehát oltás nélkül, az lehetetlen feladatra vállalkozik.”

Merkely szerint csak idő kérdése, hogy az, aki nem akar oltást, mikor lesz fertőzött, aminek adott esetben nagyon súlyos egészségügyi következményei is lehetnek. „Nem lesz COVID 2022-ben. Magyarországon már nyáron sem lesz.”

Már több mint 3 millióan a második oltásukat is megkapták Magyarországon.

„COVID-esetek lesznek, elsősorban azoknál, akik nem veszik fel a vakcinát, azok külföldi úton, vagy bárhol megkaphatják, de aki be van oltva, átesett és be van oltva, azok olyan mértékben védettek, hogy ott komoly történet nem lehet.”

„Azt is tudjuk, hogy minél több idő telik el az oltás után, annál nagyobb biztonságban vagyunk. Biztos vagyok benne, hogy az oltás sokkal tovább tart, mint fél év.”

Ennek ellenére lehet, hogy ezt követően szükség lehet harmadik oltásra is!

Forrás: TV2/ liner.hu