Szívhez szóló interjút adott tegnap a Telexnek Karácsony Gergely, amely – okkal használtam a jelzőt – a szívhez szól. És csakis ahhoz.

Ahogy legutóbbi, a Karácsony-jelenséggel foglalkozó írásunkban már boncolgattuk, a jövő évi választások során zsigeri indulatok csapnak majd össze a józan ésszel, értelem és érzelem feszülnek egymásnak. A telexes mélyinterjú tökéletes látlelettel szolgál arról a lelkiállapotról, amely az ellenzéki szavazók többségének sajátja – kisebb részüket pedig jól körülhatárolható érdekeik vezérlik –, s amelyen Karácsony, illetve stábja mértani precizitással pengeti az érzelmek húrjait.

Újságíróként az ember az átlagolvasótól eltérő üzemmódban tesz magáévá szövegeket, s olykor olyasmiket is észrevesz, amelyek első blikkre talán másoknak nem tűnnek föl. Milyen szavakkal, kifejezésekkel operál a szöveg? Esetünkben a válaszadó mely szavakat ismétli, hová teszi a hangsúlyt, mely kérdésre ad explicit választ, mikor maszatol, és így tovább.

Az interjúban Karácsony az „erkölcsöt”, mint önmagára aggatott jelzőt, fél tucatszor használja: az „erkölcsileg helyes” kétszer hangzik el, de akad itt „erkölcsi cél, erkölcsileg, erkölcsi alapom, erkölcsileg helyes hozzáállás” is. Mintha csak azért ismételgetné, hogy elhitesse másokkal, s talán önmagával is, mennyire erkölcsös. Az erkölcs olyasmi lehet Karácsony számára, mint Gyurcsánynak a demokrácia; egyikük sem ismételheti soha elégszer. Végül is, a DK-vezér már 2006-ban megmondta: „Ismételd sokszor, esélyed van rá, hogy elhiszik”.

Érdemes sűrített formában áttekinteni, Budapest főpolgármestere milyen kifejezésekkel, azaz érzelmeket célzó verbális kavalkáddal operál, amikor a Fidesz-kormányról, a politikai ellenfeléről beszél:

megfojtás, megölés, meg akar ölni , meg akar semmisíteni, gyilkosként lép fel velem szemben, elvenni, elzárják a pénzcsapot, beijedt a kormány, kalapáccsal verjük szét, belső feszültség és gyűlölet a Fideszben, lefizetés, gonoszak, nem tudják teljesíteni, rohadt ciki, szarcunami, kontraproduktív, vissza fog ütni, vagdalkoznak, mindig van lejjebb, krákogásból gyártott összeesküvés-elmélet, a választók lenézése, túlságosan magabiztos, menekültkrízis kimaxolása, rossz birtokpolitika, rossz fejlesztési politika, összeharácsolt vagyonok.

Önmagával kapcsolatban pedig így nyilatkozik:

beteljesíteni, partnerként tekintek mindenkire, világos alternatívát mutató, az előválasztás jó, valódi változás, a jövőről szeretnék beszélni, egyben tartás, program, meghaladás, nevetek rajta, mosolyogva fogok várni, én fogok győzni, engem fog megerősíteni, nem lehet kihozni a béketűréséből, megóvjam a családom, a családomat féltem, túl fogom élni, megteszem, ami emberileg lehetséges, mindenre fel vagyok készülve, új politikai vízió, önazonos, jogállamiság, demokratikus modell, sorsdöntő harc.

Ez a háborús propagandára hajazó beszédmód, a politikai ellenség démonizálása semmi egyebet nem szolgál, mint az érzelmek felkorbácsolását: ne higgy nekik, gyűlöld őket, majd tipord el – higgy nekem, szeress és sajnálj engem, majd szavazz rám! Van ebben észszerűség, objektivitás, tény? Nincs! De Karácsonynak nincs is szüksége rá, mivel az emberek jó része nem gondolkodik, pusztán csak érez. Más kérdés, hogy érzéseiket gondolatokként definiálják, s nincsenek tisztában azzal, hogy manipuláció áldozatai. A szomorú irónia pedig abban rejlik, hogy az ellenzék által felkorbácsolt érzéseiket azért élhetik meg teljességükben, mert épp az Orbán-kormány teremtette meg hozzá azt a létbiztonságot és kiszámíthatóságot, amelyre immár evidenciaként tekintenek, s készséggel elhiszik, nem lehet rosszabb. Pedig lehet. És lesz is, amennyiben az egyesült ellenzék hatalomra kerül.

Az ellenzék háza táján szintén szeretve alkalmazott kommunikációs trükk, a „vádold a másikat azzal, amit te követsz el” gyakorlata. Karácsony ezt a sémát így alkalmazza:

„Egyszerűen a Fidesz már túl van azon a fázison, hogy racionálisan tudjon viselkedni.”

Vagy így:

„Vissza kell adnunk a politika becsületét, hogy újra szakemberek, ne csak kontraszelektált politikai kinevezettek irányítsák a közigazgatást.”

És így:

„300 állami vezető, ez minden idők legnagyobb, legdrágább kormánya, mégis csak egy ember hoz döntéseket. Ennek a mai hatalmas kormányzati apparátusnak a fele is elég lenne.”

Mondja ezt az az ember, aki az alku részeként – mert ki kell fizetni a támogatókat – a Városházát szemrebbenés nélkül árasztotta el Gyurcsány embereivel, a szocialista múlt árnyaival, s a fővárosi apparátust a másfélszeresére duzzasztotta. Természetesen az örökös pénzhiánynak ők nem lehetnek okai, csakis a démonizált kormány. Nézzük csak, mit mond erről Karácsony, amikor a három, Budapesten végrehajtott legfontosabb intézkedéséről kérdezik!

„Szerintem már az egy rendkívül hősies helytállás, hogy élünk. Az elmúlt időszakban a kormány és a válság elvitte a főváros működési költségvetésének 40 százalékát. El tudja képzelni bárki magánemberként, hogy milyen az, amikor 40 százalékkal csökken a jövedelme, a kiadásai viszont nem csökkennek, sőt.”

Azt hiszem, Karácsonyon kívül mindenki el tudja képzelni, milyen az, amikor például a havi rezsi elviszi az ember fizetésének 50-70 százalékát; mindenki, aki hajlandó és képes visszaemlékezni a gyurcsányi ámokfutásra.

A főpolgármesteri attitűdből persze nem maradhat el a hárítás sem. A kérdésre, hogy a két, nyelvvizsgához kötött tudományos pozíció elvállalásakor milyen iratot mutatott be, így válaszol:

„Röhejes az egész, én ezen az egészen csak kéjesen röhögök.”

Őszintén nem tudom, a magyar társadalom mennyire röhög, vagy mennyire fog majd röhögni, ha a miniszterelnöke nyelvtudás híján – ne legyenek illúzióink, mert nem tud megtanulni tárgyalási szinten, de még társalgásin se alig egy év alatt – idétlenül, izzadva toporog az EU-s megbeszéléseken.

A hárítással persze egy kis önsajnáltatás is együtt jár:

„Valószínűleg diszlexiám lehetett, amit azóta talán kinőttem, vagy – azt hiszem ez a szakszerű kifejezés – kompenzáltam.”

Szegényke.

De azért a felvillantott programról is ejtsünk pár szót, íme, az első három teendő, ha megválasztják:

  1. újratárgyalom Brüsszellel a helyreállítási alap pénzeit (kölcsönt vesz fel és eladósítja az országot – a szerk.)
  2. a jogállamisági kérdés tisztázása (kétharmad nélkül bontja le a jogállamot, majd ír egy kedvére valót – a szerk.)
  3. a Ferge Zsuzsa és munkatársai által 2007-ben összerakott gyermekszegénységi programot újra elővesszük. Ez egy 700 milliárd forintos program, ami finanszírozható a helyreállítási alapból (jóléti intézkedésekre szórja el a hitelt, ezzel párhuzamosan megadóztatja, végül megnyomorítja a dolgozó középosztályt – a szerk.)

És végül, itt a ráadás:

„Vissza fogjuk ezeket szerezni – a közpénzből felpumpált magánvagyonokat – és jóvátételt adunk azoknak, akiknek a zsebéből ez a pénz hiányzik.”

Vajon ezt az ígéretet az Apró-villa hősein is érvényesítenék (ha koalíciós partnerek, akkor ugyebár Dobrevéknek ezt saját magukkal szemben kellene elkövetni), illetve mindenkin, aki a rendszerváltozáskor szedte meg magát, vagy csak jó kommunisták módjára a politikai ellenségeiket céloznák meg?

Vajon Gergő lenne annyira erős, hogy véghez vigye akaratát, amely szerint „az én politikámnak fontos eleme: nincs visszatérés 2010-hez, nemcsak az elmúlt tíz, de az elmúlt 30 évhez képest is újat kell mutatni, jóvátételt adni” egy 1 százalékos párttal a háta mögött, de még inkább a Gyurcsány-Dobrev klánnal a spájzban?

Fotó: Földházi Árpád / MTI