Kálomista Gábor, a Thália Színház igazgatója interjút adott az Origónak. A hosszabb beszélgetés első felében főként az Elk.rtuk című film körüli támadásokról beszél.

A producer elmondta, hogy a téma azóta foglalkoztatta, amióta megtörtént, mert komoly indulatokat váltott ki belőle. Sokat dolgoztak a filmmel, komoly kutatómunka előzte meg az elkészítését. Szerinte az őszödi beszédet hiba igazságbeszédnek, de hazugságbeszédnek is beállítani, ehelyett súlyos politikai merényletnek kell tekinteni a magyar társadalom ellen. A gyurcsányi terror egészen egyedülálló dolog Európában, azóta megy a szerecsenmosdatás, hiszen ma is a baloldal vezető alakja, tehát visszatért a magyar politikába – fogalmazott. S azért kell ezzel a témával foglalkozni, mert felnőtt egy-két generáció, akinek fogalma sincs, ki az a Gyurcsány Ferenc, a fiatalok azt hiszik, hogy ő egy laza csávó. Mindez Kálomista véleménye, a film azért ennél árnyaltabban fogalmaz, hiszen a szélesebb közönséghez szól. S ez a történet rengeteg embert érdekel, jól el lehet adni – véli.

Gyurcsány bosszúért liheg, nála már megszülettek az ítéletek tárgyalás nélkül, mondja a producer, aki szintén kap fenyegetéseket, de ettől nem szabad megijedni. A fizikai fenyegetés megengedhetetlen dolog a 21. században – állítja. Kálomista Gábor elmondta azt is, hogy nehéz volt szereplőket válogatni, a casting után ugyanis nagyon sok helyről kaptak támadásokat a szakmából. Producerek, rendezők a kezdettől fogva szidták a filmet, az alkotóit.

Forrás és kiemelt kép: mandiner.hu