A Diákhitel Központnál hétfőtől érhetők el a képzési hitelek, amelyek arra szolgálnak, hogy a tanulással járó esetleges anyagi terhek ne jelentsenek akadályt a szak- vagy felnőttképzésben tanuló, 18-55 év közöttiek számára – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára Budapesten sajtótájékoztatón.

Schanda Tamás hozzátette, az érdeklődők a Képzési Hitel 1 és 2 közül választhatnak. A Képzési Hitel 1 szabad felhasználású, havi összege 15 ezer forinttól 150 ezer forintig terjedhet. A Képzési Hitel 2 segítségével pedig az önköltséges képzések díját lehet fizetni, a pénzt ebben az esetben nem a tanuló, hanem az oktatási intézmény kapja.

Magyar Péter, a Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatója megjegyezte: a szabadfelhasználású hitel 1,99 százalékos kamattal, míg a Képzési Hitel 2 kamatmentesen igényelhető, utóbbinál azonban fontos, hogy legfeljebb 500 ezer forintot lehet igénybe venni. A Képzési Hitel2, a Diákhitel2-höz hasonlóan csak képzési díjakra fordítható, azonban teljesen kamatmentes.

Ezzel a termékkel legfeljebb 500 ezer forintot lehet igénybe venni, az igénylés után pedig közvetlenül a képzést folytató intézményeknek utalják az összeget

– hívta fel a figyelmet a vezérigazgató.

A hitelek online formában, ügyfélkapus eléréssel igényelhetők, hitelbírálat nincs, de a képzési jogviszonyt igazolni kell – tette hozzá.

A hitelek online formában, ügyfélkapus eléréssel igényelhetők, hitelbírálat nincs, de a képzési jogviszonyt igazolni kell

– tette hozzá.

A tájékoztatás szerint, mindkét hitel abban az esetben vehető fel, ha a képzés legalább 3 hónapig tart, és mindkettő törleszthető akár 10 éven keresztül is.

Forrás: