Idén a koronavírus-járvány ellen küzdő kutatóknak, orvosoknak, valamint a szellemitulajdon-védelem terén kiemelkedően teljesítő szakembereknek ítélték oda a Jedlik Ányos-díjat, amelynek ünnepélyes átadóját kedden tartották Budapesten.

Idén elismerésben részesült Fekete Andrea gyermekgyógyász, Karikó Katalin kutatóbiológus, Dékány Imre egyetemi tanár, Kotschy András gyógyszerkutató és Szecskay András ügyvéd.

Gulyás Tibor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára köszöntőjében kiemelte, hogy számos kutatói munka, fejlesztői tevékenység járult hozzá a járványhelyzet kezeléséhez.

Dr Fekete Andrea gyermekgyógyász átveszi a Jedlik Ányos-díjat Pomázi Gyulától

 

Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnöke beszédében kiemelte: A Jedlik Ányos-díj átadása megalapítása óta a szellemi tulajdonvédelem egyik kiemelt ünnepe, amelyen, méltó módon tiszteleghetünk az ipari és akadémiai kutatás-fejlesztés sikeres alkotó személyiségei, feltalálói, valamint a szellemi tulajdonvédelem kiváló művelői előtt.

Forrás:

Fotó: MH/Purger Tamás