Megjelentek a határon túli területeken a magyar nyelvű oktatást és nevelést támogató, a magyar iskolaválasztást ösztönző Szülőföldön magyarul program idei felhívásai – jelentette be Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.

A programban azok a szülők igényelhetnek nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatást, akiknek a gyermekei Magyarország határain kívül magyar tannyelvű óvodában, iskolában tanulnak vagy választható tantárgyként tanulják a magyart. A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. által meghirdetett pályázat értelmében minden magyarul tanuló gyermek, fiatal 22 400 forint értékű támogatást kap, amelyet a szülők pályázat benyújtásával igényelhetnek. Az eddigi jelképes, a felsőoktatásban tanulóknak járó 2800 forint értékű hallgatói támogatás 22 400 forintra emelkedik. Tervezik az oktatási-nevelési támogatás kiterjesztését a bölcsődés korú gyermekekre is, várhatóan idén ősztől, egy másik pályázat keretében.

Így „a bölcsődétől egészen a diplomáig magyar tannyelvű oktatásban résztvevő, gyerekeket, fiatalokat támogatja a magyar kormány azért, hogy a magyar nyelvű intézményeket válasszák, magyarul szocializálódjanak, szerezzenek okleveleket, diplomákat” – mondta az államtitkár.

A nemzetpolitikai államtitkárság az MTI-nek eljuttatott tájékoztatása szerint a magyar kormány 179 új óvoda és bölcsőde megépítését, valamint 713 intézmény felújítását támogatta szerte a Kárpát-medencében.

A pályázati felhívások a Bethlen Gábor Alapkezelő honlapján érhetők el.