Jövő tavaszra megújul a somlói vár a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében, az erőd növekvő turisztikai vonzereje révén hozzájárul a térség gazdaságának élénkítéséhez is – mondta a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára pénteken, amikor letették a beruházás alapkövét.

György István közölte: a programnak köszönhetően országszerte 30 kiemelt műemlék, 18 kastély és 12 vár újul meg és gazdagodik új funkciókkal, a somlói várra 317,5 millió forintot fordítanak. Mint mondta, a program célja, hogy a fejlesztés révén sokak számára vonzerőt jelentő funkcióval gazdagodjanak a történelmi épületek, turisztikai kínálatot nyújtsanak minden korosztály számára.

Glázer Tamás, a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta, hogy a somlói várban helyreállítják majd egyebek mellett a vár belső kapuját, az egykori gyilokjárót, ingyenesen látogatható kiállítást rendeznek be.  A fejlesztés részeként feltárják a falakon lévő nyílásokat, helyreállítják a belső járószintet, a válaszfalakat és ajtókat rekonstruálják, burkolattal látják el az udvart, a vízelvezetést kiépítik, zöldfelületet alakítanak ki.

Kovács Zoltán, a térség fideszes országgyűlési képviselője azt emelte ki, hogy a megújuló somlói vár – az ország legkisebb, de borai miatt legkülönlegesebb borvidékének számító somlói borvidék mellett – tovább növeli a környék vonzerejét.

Forrás:

Fotó: MTI/Vasvári Tamás