A 2022-es választásokon erkölcsi gyóntatószék elé állítjuk az ellenzéki bőrbe bújt, a múlttal azonosult, rémségeket visszahozni kívánó Gyurcsány Ferenc vezette csaló hazudozókat. Reméljük, hogy ezután a saját népüket eláruló pártpolitikai puccsisták csapatát jogállamiság keretei között a demokratikus országgyűlési választásokon szavazatainkkal végleg lesöpörhetjük a politika színpadáról. Olyan kormányzásra van szükség, amely képes megvédeni nemzetünk jelenét és jövőjét –  jelentette ki Csizmadia László, a CÖF alapítója, a CÖKA kuratóriumi elnöke a Civil Összefogás Fórum (CÖF) – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) szellemi honvédőket díjazó ünnepségén.

A teljes beszéd szövege:

„Tisztelt Miniszter Asszony!
Tisztelt Főtisztelendő Érsek Úr!
Tisztelt Főtiszteletű Püspök Úr!
Kedves Szellemi Honvédő bajtársaim!

Országunk polgárainak, nemzeti kormányunknak soha el nem évülő érdeme, hogy ma este végre, térdre kényszerítve a covid vírust, ünnepség keretében köszönthetjük a 2020-ban kuratóriumunk és az Önök javaslatára kitüntetett szellemi honvédőinket.

A CÖF-CÖKÁ-t 2009-ben alapítottuk. Az azóta eltelt közel 12 év hosszú idő. Az akkori kormány ellenzékeiként fellépő alapítványunk hű maradt eszmeiségéhez. Közösségünk megőrizte identitását, nemzeti konzervatív elköteleződését. Látjuk, hogy a most ellenzékinek beállított pártok merőben másként viselkednek. Bal- és jobboldali hitvallásukat feladták, és Gyurcsány Ferenc vezetésével kialakították a klasszikus ellenzéki felállástól idegen mutációt, és úgymond egypártrendszerbe tömörültek.

Világossá tették a választók előtt, hogy oldalukon vége a pártok pluralizmusának. Eszi, nem eszi, nem kap mást alapon eddigi szavazóik identitását semmibe véve hataloméhségük győzedelmeskedett.

Tekintve, hogy az ország kormányzását azok nyerhetik el, akik az országgyűlési választásokon pártszínekben győzedelmeskednek, nekünk az azonos eszmeiséget, számunkra elfogadható országirányítási gyakorlatot kell támogatnunk. Ilyen egyszerű – azaz ugyanúgy, mint a pártok, a nép akaratából kerülhetünk ellenzéki, vagy éppen kormánypárti közelségbe. Saját eszmeiségünk győzelme függ a jó kormányzást segítő munkánk minőségétől, önkéntesen végzett, közjót szolgáló tevékenységünktől.

A mai nap estje olyan kiváló szellemi honvédőkről szól, akiknek a közösségépítő szerepe és szellemi hatása jelentős a magyar társadalom civilizációjának megőrzésében és tovább építésében. Nekik is köszönhetjük közösségünk elismertségét, mert személyes példájukat követve együtt juthattunk el eredményeinkhez. Ők is azok, akik lámpásként bevilágították eddigi utunkat.

Hölgyeim és Uraim!

Alapítványunk a Kárpát-medence magyar közösségeinek szolgálatában nem csak a társadalmi és gazdaságpolitikai történések szemlélője, de alakítója is. Tizenötezer szellemi honvédőnk seregével, a civilek sorskérdéseinek képviselőjeként, hatással lehetünk sokak életkörülményeinek jobbátételére.

Védjük a keresztény-zsidó civilizáció vívmányait, küzdünk a közjóért, a közerkölcs tiszteletéért, a nemzet szuverenitásáért, a szubszidiaritásért, valamint a társadalom és gazdaság legkisebb, de legfontosabb közösségeiért – a családokért.

Az elmúlt évben nem tudta a pandémia akarásunkat, tetteinket visszafogni. Alkalmazkodtunk, hiszen tudjuk, hogy nemzetünk szíve akkor is dobog, ha bajtársaink elvesztését kell elszenvednünk. Közel harmincezer polgártársunk távozott közülünk, köztük Bencze Izabella kurátorunk. Mindez megrendítő számunkra, de továbbra is kötelességünk szilárdan állni a vártán.

Tisztelt Barátaim!

A nemzet történelme ezekben az órákban is alakul. Születésünk után nagyszüleink és szüleink emlékek sokaságát adják át nekünk. Ez azért fontos, hogy életünk sorskérdéseiben el tudjunk igazodni és jól tudjunk dönteni. Ezt a hagyományt folytatnunk kell. Életünk olyan eseményeiről kell beszámolnunk utódainknak, amelyek személyes élményeinkkel és közvetlen tapasztalatainkon nyugszanak. Így az 1956-os szabadságharcunkról, a kádári kor jogtiprásairól, a rendszerváltásról. A közelmúltat sem felejthetjük el. Ki kell beszélnünk a vérvörösre festett köztársaság Gyurcsány Ferenc okozta rémtetteit, aki népének nem csak hazudott, „reggel, éjjel, meg este”, de arra is képes volt, hogy 2006. október 23-án békésen ünnepségről távozó polgárok ellen lovasrohamot indítson, gumilövedékekkel oszlasson és viperával náspángoltasson.

Evezzünk most békésebb vizekre!

Ne feledjük, hogy mindig lehetnek közöttünk, akik nehezen kivívott szabadságunkat beteg egójuk és hataloméhségüktől vezetve idegeneknek kiárusítsák. Üzenjük nekik innen is. Nem hagyjuk! Élni fogunk a rendszerváltás után elmaradt felelősségre vonásokkal. A 2022-es választásokon erkölcsi gyóntatószék elé állítjuk az ellenzéki bőrbe bújt, a múlttal azonosult, rémségeket visszahozni kívánó Gyurcsány Ferenc vezette csaló hazudozókat. Első lépés a CÖF-CÖKA által létrehozott Civil Igazságtételi Bizottság tényfeltáró munkája. Reméljük, hogy ezután a saját népüket eláruló pártpolitikai puccsisták csapatát jogállamiság keretei között a demokratikus országgyűlési választásokon szavazatainkkal végleg lesöpörhetjük a politika színpadáról.

Olyan kormányzásra van szükség, amely képes megvédeni nemzetünk jelenét és jövőjét. Mielőtt polgáraink sorskérdéséről dönt, megkérdezi véleményüket. Olyanra, amely hosszútávon képes visszaállítani a magyarok becsületét, kiállni érdekeinkért és szem előtt tartja, hogy miért bízta rá népünk a mindennapjait.

Nézzük meg, hogy alapítványunk mit tett társadalmi életünk jó szolgálataként:

– Folytattuk Civil Akadémiánk előadássorozatát, 2020-ban 26 alkalommal. Előadóink autentikus módon ismertették a politika, gazdaság, és a kultúra történéseit, napról napra követve, magyar és európai szinten. Vidékre és a határon túlra is ellátogató Civil Akadémiák sikeresen oldották meg a helyi közösségek információ igényeit.

– CÖF klubjaink életéhez segítséget adva színessé, gazdagabbá tettük közösségük összetartó erejét.

– C12-nek nevezett szakértői csoportunk, név szerint:
Bodó Barna, a Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Közösségének elnöke
                Boros Imre, közgazdász                              
                Földi László, biztonságpolitikai szakértő
                Fricz Tamás, politológus
Georg Spöttle, biztonságpolitikai szakértő
Kiszelly Zoltán, politológus
Ifj. Lomnici Zoltán jogász, a CÖF-CÖKA szóvivője
Mezey Katalin író, költő, műfordító
Osztie Zoltán plébános
Zétényi Zsolt jogász                                      
Lóránt Károly közgazdász

biztosította munkánkhoz a szakmai hátteret. Javaslatokat fogalmaztunk meg és petíciókat továbbítottunk az Európai Unió intézményrendszeréhez. Válaszokat is kaptunk, de be kell látnunk, hogy eredményességünk nem csak rajtunk múlik. Kiemelten kezeltük azon szellemi honvédőink által ihletett felszólalásokat, amelyekben az európai uniós kettős mércéjű eljárásaira reagáltak. Példaként a polgári kezdeményeségek semmibevételét, a jogállamiság egyoldalú bírálatait, vagy éppen a szuverenitásunkat szűkítő megnyilvánulásokat. Megállapítottuk, hogy a politikai globalizáció társul a pénztőkések multinacionális erejéhez, amely gyilkos törekvés és a nemzetállamok halálához vezet.

– Európa jövőjéhez szólunk a magyar-lengyel alapítású EuCET-el. Az általunk gründolt közösség tovább erősödött a kétmillió tagsággal rendelkező UGL olasz szakszervezet partnerségével. Jelenleg várjuk a Solidarnosc lengyel szakszervezet partneri jelentkezését, és így a magyar Munkástanácsok Országos Szövetségével egyetemben a tervezett 2021. novemberi varsói kongresszuson már jelentős állásfoglalással léphetünk elő.

– Reméljük, hogy hagyományainkhoz híven november 11-én idén is ott lehetünk több száz magyar hazafival egyetemben Lengyelország Függetlenségének ünnepén, most már 10. alkalommal.

Bajtársaim!

Miközben vállvetve küzdünk hazánk szuverenitásáért, elszenvedjük a magyar ellenzéki mutánsok hazaárulását. Az országgyűlés szent házában ördögi színjátékokat láthatunk a Júdás-pénzekkel mozgatott képviselőktől. Hatalmi puccsról álmodoznak kontraszelektált egyének, erkölcsileg retardáltak alkottak szövetséget a bukott, már többször szavatosságukat vesztett, egójuk rabságában élő politikusokkal.

Ugyanakkor az elmúlt 11 év a kormány és a magyar emberek közös, szorgos munkája bizonyítja, hogy jó úton járunk. Ellent kell állnunk az illegális bevándorlást szorgalmazó, nemzetállamok eltüntetését célzó, Brüsszel-típusú Európai Egyesült Államok létrehozásának. Vissza kell térítenünk az EU-t az eredeti alapítók szándékainak megfelelő közösségi, gazdasági érdekek képviseletéhez. Ez elé nem kerülhetnek pártérdekek. Az Európában élő őshonos népek soha nem fogják megengedni, hogy adóforintjaikból pénzeszsákok hízzanak, és szélsőséges birodalmi vágyak elmebajait hordozók a nyakunkra tapossanak.

Ady Endre gondolatait a kompországról végre helyesen kell értelmeznünk. A politika homokzsákjait végre dobjuk ki a kompból, közlekedjünk kelet és nyugat között a békesség zászlója alatt, gazdasági érdekeink szem előtt tartásával. Álljunk készen mindig a szolidaritás alkalmazására, erőnkhöz mérten, mert ez a zsidó-keresztény civilizáció missziós feladata. A segítséget oda vigyük, ahol a szülőföldükön élők rászorulnak.

Végezetül.

Köszönetet mondok azoknak, akik adományaikkal a pandémia kezdetekor lehetővé tették magán hozzájárulásukkal, hogy 95 vidéki szociális otthonba 65 tonna immunitást segítő almát, narancsot, citromot juttathattunk el 25 millió forint értékben.

Folytattuk az egészséges táplálkozást segítő országjárásunkat, a célközösségek a diák- és gyermekétkeztetést végzők voltak. CÖF séfünk nemcsak kiváló receptúrákat mutatott be Ízig varázs négy évszakos receptúra könyvünkből, hanem a helyszíneken főzött és kóstoltatott nagy sikerrel.

Mini konzerváló berendezésekkel ajándékoztuk meg a falusi nagycsaládosokat, valamint vállalkozás teremtés céljából civil egyesületeket és kisvállalkozókat. Elnyertük a Nagycsaládosok Országos Egyesületének Aranybölcső díját. Célunk a nemzeti kézműves konzervgyártás magyarországi szervezett megteremtése.

Partnereinket honlapunkon, két facebook oldalon és a nem rég indított 2022plusz hírportálon biztatjuk, hogy kövessenek minket!

Hölgyeim és Uraim!

Ennyit talán (kókusz)dióhéjban civil tetteinkről, amelyet a jószándék és az önzetlen önkéntes munka szabadon választhatósága irányított.

Kérem, ne feledjék:

„Nihil de nobis sine nobis”
„Semmit rólunk nélkülünk””

Fotó: 2022plusz