Katolikus templom épült a Csongrád-Csanád megyei Pusztaszeren. Az épületet vasárnap Kiss-Rigó László püspök ünnepi szentmisén szenteli föl.

A Szentháromság-templom a kormány támogatásával, a Szeged-Csanádi Egyházmegye szervezésében, a pusztaszeri önkormányzat által adományozott telken mintegy 130 millió forintos beruházással létesült.

Az 1934-ben önállóvá vált Pusztaszer lakosai régóta szerettek volna katolikus templomot, amelynek helyét egykor kijelölték, ám a telket később beépítették. A templom építéséért a helyiek 2012 óta lovas zarándoklatot szerveztek Pálosszentkútra, és egy kopjafát állítottak. A kopjafára minden évben újabb rovátkát véstek, egészen 2017. június 24-ig, az épület alapkőletételig.

A templom kivitelezési munkálatait Germán Géza építész tervei alapján a szegedi T-Complexing Kft. végezte.

A templom liturgikus tere 64 férőhelyes, míg a hittanterem húsz diák befogadására alkalmas. Különleges a templomtér egyik oldalfalának nagyvonalú, fedett-nyitott kialakítása, amely közvetlen kapcsolatot teremt a természettel, és alkalmas a szabadtéri szentmisék megtartására is.

Az oltár felett kapott helyet Kovács Jenő szobrászművész ólmozott, festett üveg alkotása, a feszület, míg a templomtérben – szintén a művész által készített – tabernákulum, keresztelőkút, valamint szenteltvíztartó található. Az egyedi homlokzati nyílászárók és a beltéri padok, valamint az oltár falubéli szakemberek keze munkáját dicséri. A karzatról a 20 méter magas toronyba juthat a látogató. Az infrafűtéshez és az elektromos világításhoz szükséges energiát napelemek termelte áram biztosítja. A harangot a pusztaszeriek adományából újították fel, és 2020-ban helyezték el a toronyban.

MTI

Fotó: Török János / delmagyar.hu