Amennyiben a világjárvány nem vesz új váratlan fordulatot, Magyarország június 24-től visszaállítja schengeni határain a normális átjárást – jelentette be ma Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Magyarország pozsonyi nagykövetségén.

A magyar diplomácia vezetője a Szövetség néven egyesülni készülő három felvidéki párt – a Magyar Közösség Pártja (MKP), a Híd és az Összefogás – elnökeivel tartott sajtótájékoztatóján beszélt erről.

„Ez azért jó, mert a Magyarország és Szlovákia közti 36 határátkelő közül jelenleg csak 19 működik, és ha sikerül végrehajtani ezt a döntést, akkor végre minden határkeresztező úton lehet majd közlekedni a két ország között” – fejtette ki Szijjártó Péter. Hozzátette: a világjárvány még inkább rámutatott az egymásrautaltságra, és ezért terveik közt szerepel az is, hogy már hamarosan lehetővé teszik, hogy a Magyarországgal határos megyékben, régiókban élők Magyarországon is felvehessék a koronavírus elleni oltást.

Egyebek mellett Szijjártó Péter megemlítette azt is: Örülünk annak, hogy a felvidéki magyarokat képviselő pártok egymásra találtak, és szurkolunk nekik, hogy ez az erőegyesítés sikeresen végbe menjen.  

A külügyminiszter újságírói kérdésre elmondta: a magyar-szlovák viszonylatban meglévő érzékeny kérdések megoldásához közös sikertörténetek kellenek. Hozzátette: az ilyen lehetséges sikertörténetként tekintenek az új infrastrukturális összeköttetések megteremtésére. Ezek sorában sok van folyamatban, és az idén is lesz olyan, amely befejeződik, ilyen például, hogy a harmadik negyedévben elkészül a Miskolc és Kassa közötti autópálya.

Bővebb tudósítás itt olvashatnak.

Kiemelt kép: Szijjártó Péter Igor Matovic szlovák külügyminiszterrel

Fotó: Facebook/Szijjártó Péter