Gyurcsány Ferenc arra utasította a Jobbikot, hogy vonuljon fel az idei Pride-on, ezzel is hitet téve az LMBTQ közösség tagjai mellett – jelentette ki a Facebookon közzétett videójában Volner János, a párt volt frakcióvezetője, a Volner Párt jelenlegi vezetője.

A korábbi pártját többször bíráló politikus bejegyzésében most azt szögezte le: Jakab Péter Gyurcsány Ferenc kérésére vissza fog lépni Karácsony Gergely javára az előválasztáson.

Volner szerint egyértelmű, hogy a DK elnöke osztja a lapokat a baloldalon. Erre egy egészen meghökkentő példát hozott: volt pártja „háza tájékáról” származó információi szerint Gyurcsány arra utasította a Jobbikot, hogy vonuljon fel az idei Pride-on.

Szavai szerint Gyurcsány ráparancsolt Jakab Péterre, hogy közösen álljanak ki az LMBTQ tagjai mellett, és együtt demonstrálják a Gyurcsány Ferenc által létrehozott baloldali összefogás egységét. „Szégyen és gyalázat” – kommentálta a fejleményeket Volner János, egyúttal emlékeztetve, a Jobbik korábban markánsan ellenezte a Pride-ot.

Emlékezetes, hogy Jakab 2010-ben még „aberráltnak” nevezte a homoszexuálisokat. „Nyilván a csendőrségről továbbra sem fogunk lemondani. A csendőrségnek nem az lesz a feladata, hogy b*ziparédákat biztosítson. Miskolcról több mint 100 rendőrt küldtek, mert olyan jól állunk, ezeket az aberráltakat kell nekik kísérgetni” – fogalmazott a Jobbik jelenlegi elnöke egy miskolci kampányrendezvényen.

Kilenc évvel ezelőtt a Jobbik olyan törvényjavaslatot nyújtott be a parlamentben, amivel több évig terjedő szabadságvesztéssel, pénzbüntetéssel vagy elzárással büntette volna a homoszexuálisokat.

2016-ban a Jobbik budapesti szervezete arról adott ki közleményt, hogy „aki elmegy a Pride-ra, az beteg, deviáns ember.”  De még 2017-ben is arról beszélt Vona Gábor, hogy ha rajta múlna, betiltaná a Pride-ot.

Forrás: Magyar Hírlap