Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) pénteki közlése szerint készenléti terv van arra az esetre, ha a londoni Wembley Stadionban nem lehetne megrendezni a részben Budapesten zajló Eb július 11-i fináléját, melynek brit sajtóértesülés szerint szükség esetén a Puskás Aréna adhatna otthont.

A brit kormány egyelőre nem vonta vissza a koronavírus-járvány miatt elrendelt beutazási korlátozásokat, valamint a tíznapos kötelező karantént, így a kontinenstorna szervezői tárgyalásokat kezdeményeztek a szigetország vezetőivel.

A The Times című brit napilap pénteken azt írta, az UEFA a döntő alternatív helyszíneként Budapestet tekinti, ha a korlátozások érvényben maradnak és a londoni Wembley Stadionba nem tudnak bemenni a külföldről érkező drukkerek. Az eredeti tervek szerint az Eb két elődöntőjét, valamint a finálét rendeznék az angol fővárosban.

„Mindig van készenléti tervünk, de egyelőre bízunk abban, hogy az Európa-bajnokság utolsó hetében sorra kerülő mérkőzéseket London meg tudja rendezni” – írta közleményében az UEFA.

Budapest eredetileg három csoportmérkőzés és egy nyolcaddöntő rendezési jogát kapta meg, míg Londonban a végjáték előtt három csoportmérkőzésre került, illetve kerül sor, majd még két nyolcaddöntőnek is házigazdája lesz.

Forrás: MTI

Fotó: MTI / Balogh Zoltán