Tüntetők jelentek meg Gyurcsányné és Kálmán Olga szombat reggeli budai fórumán, számol be az Origo. A megjelentek hangosan tiltakoztak a szocialista múlt visszatérése ellen. Az elmúlt időszakban több alkalommal is demonstráltak a Demokratikus Koalíció (DK) kampányrendezvényein.

A napokban országjárásra indult Gyurcsányné, aminek legújabb állomása a házától oly távoli Buda volt. A Demokratikus Koalíció (DK) Facebook-oldalán közzétett információk szerint a politikusfeleség szombaton reggel 8 órai kezdettel a II. kerületi Fény utcai piacon tartott utcafórumot.

Vele tartott Kálmán Olga, a választókerület DK-s jelöltje is, aki egyébként az esemény házigazdája volt. A bukott tévés posztja szerint nem egészen úgy alakultak a dolgok, mint ahogy azt a pártközpontban eltervezték. A helyszínen ugyanis tüntetők jelentek meg, akik bekiabálásokkal megzavarták a rendezvényt. 

A legutóbbi műsoraival megbukott, így politikusnak állt exriporter nehezen viselte a valóságot, és dühös posztjában becsmérelni kezdte a demonstrálókat. A tüntetők a szocialista múlt visszatérése ellen tiltakoztak. Az egyik táblájukon az szerepelt, hogy „el a kezekkel a bérünktől” – írta Kálmán Olga, amiből arra lehet következtetni, hogy a megjelentek A GYURCSÁNY-FÉLE ADÓEMELÉSEK ellen is felemelték a hangjukat.

További részleteket itt olvashatnak.