Ritka szép teljesítményt nyújtott tegnap a magyar labdarúgó válogatott a világbajnok franciák ellen! Egyenrangú ellenfélként küzdöttünk, óriási lendülettel és akarattal a továbbjutásért és versenyben is maradtunk a döntetlennel!

Persze könnyű volt nekünk, hiszen tizenkét játékosunk volt a stadionban! A hatvanezres magyar szurkolótábor egy emberként hatalmas erővel segítette a csapatot, együtt lélegzett, izgult, hajtotta, buzdította a fiúkat! És talán a tv-k előtt ülők energiái is összeadódtak abban a 100 percben és igazán büszkék lehettünk magunkra.

„Mi, magyarok!”

De persze mindig voltak és sajnos lesznek olyanok, akik az ellenfélnek, az ellenségnek szurkoltak. Luitpold bajor lovasainak Pozsonynál, Batu kánnak Muhinál, Szulejmánnak Mohácsnál, vagy éppen a portugáloknak, franciáknak a Puskás Arénában.

Az évszázadok során mindig a törökkel, labanccal, szovjettel voltak, csak soha nem velünk. Most épp Brüsszellel és Sorossal szövetkeznek népük ellen. Nekik folyvást a másik térfélen volt szebb a fű, boldogabb az élet, ezért roppant sok keserűség és gyűlölet halmozódott fel bennük – ellenünk. Mert mucsai módon eszünk, iszunk, szeretünk és szurkolunk.

Öltöny és nyakkendő helyett fekete pólóban vonulunk a városban, és az ellenfél helyett saját csapatunkat éltetjük teli torokból, ezért rettegnek a hivatásos rettegők.

A kulturális felsőbbrendűség jegyében.

A tegnapi meccshez kapcsolódóan természetesen megjelentek különféle megnyilvánulások Gyurcsány zsebhülyéi részéről. Lássuk például ezt a bejegyzést

A kommentelők persze szétszedték az ilyen és ehhez hasonló posztokat, Homonnaynak azt üzenik, „szégyene vagy a magyarok népének, vagy ritka balf@sz vagy”, stb. Karácsonynak pedig „ha rajtad múlik, se stadion, se utánpótlás, csak a derékig érő gaz, ami miatt szégyenkezni kell miattad – , miután Budapest főpolgármestere a magyar–francia mérkőzés után gratulált a magyar válogatottnak. Mások arra figyelmeztették Budapest első emberét, hogy megválasztása előtt stadionstopot hirdetett, amely ha megvalósul, a Puskás Arénát sem fejezték volna be.

Ilyen az, amikor méhlegelő helyett stadiont építenek

– szúrt oda egy másik hozzászóló. Karácsonyhoz hasonlóan, Dobrev Klára sem úszta meg a kommentelők őszinteségét. Történt ugyanis, hogy a bravúros pontszerzés után Dobrev Klára, a Gyurcsány-párt miniszterelnök-jelöltje is a magyarok sikerének örvendezett, a kommentelők ugyanakkor emlékeztették arra, hogy „Gyurcsányra és Niedermüllerre ma délután ráizzadt a francia mez…!!!”  Hasonló módon kezdték ki a kommentelők Fekete-Győr Andrást is.

Volt, aki azt kérdezte a Momentum elnökétől, hová tűnt a román focimeze, esetleg épp mosásban van-e? Mások azt vágták a fejéhez, hogy ezt az élményt vették el a Nolimpiával és a NoEB-vel az emberektől.

A kormánypárt oldaláról jóval őszintébb megnyilvánulások születtek. Hollik István az esélytelennek elkönyvelt mérkőzés döntetlenre való kijátszása kapcsán azt írta: ennyire döntetlennek még nem örültünk! Szép volt, fiúk! De Szijjártó Péter sem maradt el, aki finoman odaszúrt az uniós oltási kampány mellett kardoskodóknak, és Angela Merkelnek, akinek nem tetszett, hogy “egyes helyeken” tele vannak a stadionok:

Köszönjük szépen, értünk, vagyis az “egyes helyekért” nem kell aggódni. Gyorsabban kellett volna oltani, és akkor máshol is lehetne ilyen hangulat. Hajrá, magyarok!

Forrás: Pesti Srácok/Magyar Nemzet/888.hu/Facebook

Kiemelt fotó: Orbán Viktor FB oldal