Európának meg kell védenie a nemzeti kisebbségeket és a vallásgyakorlás szabadságát, ugyanis a nemzeti közösségek sokhelyütt nehéz helyzetbe kerültek és támadás alatt állnak a hagyományos keresztény értékek – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter Strasbourgban, az MTI-nek nyilatkozva hétfőn.

Szijjártó Péter az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésének nyári ülésszakának hétfői ülését megelőzően közölte: olyan hagyományos értékek állnak támadás alatt Európában, amelyek a kereszténységhez tartoznak, holott Európa akkor volt erős, amikor ragaszkodott a keresztény értékeihez.

Kijelentette: az erős liberális fősodor által diktált törekvés azt szeretné elérni, hogy Európa minél jobban feledkezzen el a keresztény értékekről. Sajnálatosnak nevezte, hogy a törekvés komoly antiszemitizmussal társul Nyugat-Európában.

Ezt mutatja, hogy miután egy terrorszervezet megtámadta Izraelt, s a közel-keleti ország megvédte magát, nyíltan antiszemita tüntetések robbantak ki nyugat-európai fővárosokban – közölte. Kiemelte továbbá, hogy az említett törekvés mellett a nemzeti kisebbségek és közösségek sokhelyütt nehéz helyzetbe kerültek több országban is elfogadott olyan szabályozások miatt, amelyek nyomán jogaik csorbultak.

Európában fel kell lépni a tendencia ellen– fogalmazott. Mindehhez a legjobb fórum a strasbourgi székhelyű Európa Tanács, amelynek május végén kezdődött féléves magyar elnöksége ideje alatt Magyarország minden követ meg fog mozgatni annak érdekében, hogy biztosítsa a vallásgyakorlás szabadságát és a nemzeti kisebbségek jogainak tiszteletben tartását – tette hozzá Szijjártó Péter.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook