Magán kezdeményezés ugyan, de valamennyi fővárosi lakost és azokat is érinti, akik valamiért kénytelenek Budapesten közlekedni. Az elviselhetetlen káoszra követel magyarázatot egy fővárosi polgár.

„Szilágyi Zsolt vagyok, budapesti polgár. Budapest Főváros autós közlekedését, valamint a közlekedési sávok drasztikus átrendezése miatt a közösségi közlekedését is lebénítják, illetve bénulással fenyegetik a 2021. júniusában gyakorlatilag egyidejűleg elindított, illetve folyó nagyberuházások, illetve sáv átrendezések.

A Lánchíd, a Pesti rakpart, a Hegyalja út, a Blaha Lujza tér, a Batthyány tér, az M3-as metróvonal középső szakasza egyidejű munkálatai káoszt okoznak Budapest közlekedésében 2022 végéig, ha nem tovább. Nem tudunk róla, nem olvasható, nem nyilvános az a valószínűleg el sem készült hatástanulmány, ami ezen közlekedési beruházások és forgalmi rend változások együttes hatását mutatná be. Ezen beruházások egyidejű elindítása hosszú idejű káoszt eredményez Fővárosunk közlekedésében.

Nehezíti a gazdaság élénkítését Fővárosi vonatkozásokban, rontja a budapesti idegenforgalom, a turizmus újra talpra állását és több százezer budapesti és Budapestre járó munkavállaló életét nehezítik meg ezek az egyidejű változtatások. Ezekért a körülményekért mi polgárok Karácsony Gergely főpolgármester urat marasztaljuk el. Vállalnia kell a kialakult helyzetből adódó káosz következményeit.”

A petícióhoz itt lehet csatlakozni.