Megkezdődött a Magyar Mozgókép Fesztivál, amelynek Veszprém, Balatonalmádi és Balatonfüred ad otthont. A rendezvény a Nemzeti Filmintézet és a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program közös szervezésében valósul meg.

A fesztivál megnyitóján Káel Csaba, magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos kiemelte: a rendezvény célja, hogy az elmúlt két év filmtermését minél többen megnézhessék. Mint mondta, jó apropót ad a fesztiválnak, hogy 120 éves a magyar filmgyártás és kevés olyan ország létezik, ahol ez ilyen régre nyúlik vissza. Káel Csaba hangsúlyozta: London után az európai filmgyártás második bázisa jelenleg Budapest.

Navracsics Tibor, a Veszprém-Balaton 2023 – EKF program megvalósításáért felelős kormánybiztos arról beszélt, hogy Veszprém a 2023-as Európa Kulturális Fővárosa cím elnyerését követően az egész régiót bevonta a programsorozat megvalósításába, melynek egyik legfontosabb célja a közösségépítés. Szavai szerint már 2023-ig és azt követően is számos rendezvény, köztük a Magyar Mozgókép Fesztivál is erősíti a térséget és a három helyszín, Veszprém, Balatonfüred és Balatonalmádi összefonódását.

Porga Gyula, Veszprém polgármestere felidézte, hogy 1968 nyarán forgatta Jancsó Miklós filmrendező a Fényes szelek című filmet éppen a mostani megnyitó helyszínén, a veszprémi várban. Az 1970-es évektől kezdődően húsz esztendőn át a város adott otthont a tévétalálkozónak, amely az évek alatt a veszprémi identitás részévé vált – tette hozzá.

A megnyitó után Varsics Péter rendező Így vagy tökéletes című romantikus vígjátékának díszbemutatójával vette kezdetét a fesztivál.

A fesztiválon 15 mozifilmet – ebből négy premiert -, öt tévéfilmet, 16 dokumentumfilmet, 17 animációs filmet, 26 kisjátékfilmet és 5 moziklasszikust vetítenek. A Magyar Mozgókép Fesztivál az idén elhunyt Törőcsik Marira emlékezik; látható lesz Maár Gyula Déryné, hol van? című 1975-ös filmje, melyben Törőcsik Mari alakítja Dérynét. Jankovics Marcellre a János vitéz-zel emlékeznek.

Veszprémben a várban, a Hangvillában, az Expresszóban és az Agóra kulturális központban, Balatonfüreden a Tagore sétányon, a Vaszary-villa kertjében és a Balaton moziban, Balatonalmádiban a Wesselényi strandon elhelyezett óriás kivetítőn láthatók a legújabb magyar filmek.

Kísérőrendezvényként a balatonfüredi Vaszary-villában szakmai és irodalmi
program, a veszprémi Óváros téren pedig színházi előadás mellett beszélgetések és koncertek – többek között Anima Sound System és Fran Palermo Akusztik – várják majd a közönséget. A rendezvény záróakkordjaként június 26-án a Magyar Filmakadémia átadja a Magyar Mozgókép Díjakat.

Az Origo nyomán
Kép: MTI