Több mint 112 ezer külhoni és anyaországi fiatal vett részt idén a nemzetpolitikai államtitkárság által meghirdetett Határtalanul online középiskolai vetélkedősorozaton – mondta a megmérettetés szerdai virtuális nagy-döntőjének megnyitóján a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára.

Potápi Árpád János közölte: 22 csapat jutott be a döntőbe, 11 a határon túlról, 11 Magyarországról. Kiemelte: öröm látni, hogy a fiatalság ma már egységes magyar nemzetben gondolkodik.

Az elődöntők és középdöntők során a fiatalok bizonyították, hogy nagyon sokat tudnak a magyarságról, a magyar kultúráról és hagyományokról.

Az államtitkár óriási nemzetpolitikai eredménynek nevezte, hogy a vetélkedősorozat révén a Kárpát-medencei fiatalok a koronavírus-járvány idején is együtt lehettek virtuálisan. Hozzátette: a rengeteg résztvevő igazolja, hogy az új generációban is van igény a Kárpát-medencei magyar kultúra, történelem és néprajz megismerésére, a hagyományok tovább örökítésére.

Bővebb információ itt olvasható.

Fotó: Potápi Árpád János, facebook)