A gyermekvédelem melletti kiállása miatt fizikai erőszakkal, csonkítással fenyegették meg Szánthó Miklóst, aki viszont nem hátrál meg és feljelentést tesz. Egy „névtelen”, vélhetően nemrégiben generált e-mail-címről érkezett levélben maradandó fogyatékosság okozásával, súlyos egészségkárosítással és csonkítással fenyegették meg az Alapjogokért Központ igazgatóját – erről a címzett számolt be Facebook-oldalán.

A feltehetően álnév és kamu postafiók mögé rejtőző levélíró maga jelzi, hogy „élete első bűncselekményét” szándékozik elkövetni, mert szerinte a Központ által az elmúlt hetekben folytatott „gyűlöletáradat nem maradhat megtorlás nélkül”, nekik is meg kell tapasztalniuk „a másság valódi érzését”. „Szánthó Miklós személyre szabott szégyenben fog részesülni”, ami a fenyegetés szerint lehet „csökkent munkaképesség”, „hátrányos helyzet” vagy „az elsődleges nemi jelleg megváltoztatása”.

Az ügy kapcsán megkerestük Szánthó Miklóst is, aki elmondta, hogy sok támogató üzenet és bátorítás mellett persze kaptak már ízléstelen, mocskolódó leveleket és posztokat, de az, hogy konkrétan bűncselekménnyel, súlyos testi sértés elkövetésével fenyegessenek, „bár nem idegen az agresszív balliberális propagandától, a mi esetünkben mégis példa nélküli”.

„Szociálisan éretlen félnótások mindig is voltak, de az ilyen moslékszagú fenyegetőzés, pláne hogy azt a politikai véleményünk miatt kapjuk, minden határon túlmegy. Külön bukét ad a dolognak, hogy éppen a másság védelme, a tolerancia nevében fellépők nem hogy nem tolerálják az övéjüktől eltérő álláspontokat, de jelen esetben konkrét fizikai erőszakkal fenyegetnek, zaklatnak”. 

Arra a kérdésre, hogy mi lesz a fenyegető levél a hatása, Szánthó Miklós azt válaszolta: „egy tapodtat sem hátrálunk meg, sőt, még eltökéltebben fogjuk képviselni, amiben hiszünk és még bátrabban fogunk dolgozni. Informatikai és biztonsági tanácsadó bevonásával a rendőrségi feljelentést természetesen megtettük és bízunk benne, hogy megtalálják a »bátor igazságharcost«. A bűnnek el kell nyernie méltó büntetését.

Persze jobb lenne, ha az illető önként feladná magát – mi ugyanis megbocsájtunk az ellenünk vétkezőknek”.

A teljes cikket itt olvashatja el.