Veszélyes idők jönnek, nem tudja folytatni a világ az életét ott, ahol a járvány előtt abbahagyta, és ilyenkor tartalékra, fedezetre és biztonságra van szükség – jelentette ki a miniszterelnök kedden, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) budapesti logisztikai központjában a jegybankelnökkel tartott sajtótájékoztatóján.

Orbán Viktor, miután a jegybankelnök társaságában megtekintette az MNB által őrzött aranytartalékot, azt hangsúlyozta: fontos az emberek számára, hogy sok arany van, mert ahhoz, hogy az embereknek legyen pénzük, egyrészt pénzre van szükség, valamint arra, hogy a pénznek legyen értéke. A pénz értékét pedig három dolog garantálja: az arany, a jegybank és a kormány – tette hozzá.

„Zavaros idők jönnek, veszélyes idők jönnek, nem tudja folytatni a világ az életét ott, ahol a járvány előtt abbahagyta, és ilyenkor tartalékra, fedezetre és biztonságra van szükség” – fogalmazott a kormányfő, aki köszönetet mondott Matolcsy György jegybankelnöknek, amiért az MNB ezt a tartalékot, fedezetet és biztonságot nyújtja az országnak.

Felidézte: néhány évvel ezelőtt arra lettek figyelmesek, hogy mozgás indult meg az aranypiacon, megváltozott a jegybankok aranyvásárlási és tartalékolási politikája. Úgy látták, az a meggyőződés alakult ki, hogy ugyan pénz van a piacon és a hitel bőségesen elérhető, de olyan idők jönnek, amikor csak hitelre támaszkodni nem biztonságos – folytatta.

A miniszterelnök közlése szerint ezért a kormány, a jegybank függetlenségét tiszteletben tartva, azt mondta: legyen több és legyen itthon az aranytartalék, de az már nem a kormány hatásköre volt, hogy mennyivel több, és mikor érkezik az haza.

Orbán Viktor arra is felhívta a figyelmet: a hagyományos tárolási helyekről több évig tartó procedúra hazahozni az aranykészleteket, Magyarországon pedig a legmodernebb nemzetközi biztonsági körülmények között őrzik nemcsak a készpénzt, hanem az aranyat is.

Matolcsy György, az MNB elnöke úgy fogalmazott: különleges és örömteli pillanatban vagyunk, a nemzet aranya hazaérkezett, Magyarország aranytartaléka gyarapodott. Megköszönte a munkát mindazoknak, akik az elmúlt egy évben részt vettek a Magyarországra érkezett 63 tonna arany hazahozatalában. Úgy értékelt: egészen különleges gazdaságtörténeti pillanat ez, mert még soha nem volt ilyen magas az aranykészlete Magyarországnak.

Emlékeztetett: a jegybank 2018-ban a miniszterelnök stratégiai tanácsára úgy döntött, hogy megtízszerezi Magyarország aranytartalékát, majd az elmúlt évben újabb bővítésről döntöttek, így jelenleg 94,5 tonna az aranytartalék.

Rámutatott: ezzel már kihúzhatjuk magunkat, hiszen a világon az aranytartalék rangsorában az 56. helyről a 36. helyre ugrott Magyarország, a térségben pedig a hatodikról a harmadik helyre léptünk, Lengyelországban és Romániában van csak nagyobb aranytartalék. Ugyanakkor az egy főre jutó aranytartalékban, a térségben Magyarország éllovas lett. Jelezte: minden egyes magyarra 0,31 uncia arany jut, ami már egy tekintélyes szám, de még egyharmada az osztrák értéknek, így van még tovább.

Forrás: MTI

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)